Debrecen Hotels

Sporttörténelmet írtak a debreceni vívók

  2021 febr 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Magyar Vívó Szövetség 2020-as egyesületi pontversenyét a 8. helyen zárta az Interfencing Debrecen SC. Debreceni vívóklubnak korábban még sohasem sikerült a top 10-be kerülnie.  A listára 51 egyesület került fel, ennyi klub tudott felmutatni legalább egy döntős helyezést utánpótlás vagy felnőtt országos versenyen.

A debreceni vívósport nagy tradíciókra tekint vissza. 1867 óta jegyzik a cívisváros vívóit, mégis 2020-ig kellett várni rá, hogy elmondhassuk, a debreceni vívóképzés Budapest után a második legeredményesebb az országban. 

A járvány miatt elmaradó utánpótlás világbajnokságon ráadásul, további érmeket nyerhettek volna a klub válogatott vívói. Betegség miatt pedig 10 versenyről is távol kellett maradnia Battai Sugárnak, aki jelenleg is olimpiai kijutó helyen áll a női kardcsapattal.

Az Interfencing Debrecen SC-t 2017-ben alapították, miután három edző, Dávid László, Dezső Tibold és Nyisztor-Csáki Sándor otthagyta előző klubját. Tették mindezt annak érdekében, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon dolgozhassanak tanítványaikkal, akik több mint ötvenen követték mestereiket. Az egyesületnél a sportág mindhárom fegyvernemét – kard, tőr, párbajtőr – oktatják.

Ahhoz, hogy megértsük mekkora siker is az országos 8. hely megszerzése, tudni kell, hogy a rangsorban előttük végző fővárosi óriás klubok közül valamennyi rendelkezik önálló vívóteremmel, és edzőik főállásban dolgoznak. A járványhelyzet miatt, az Interfencing Debrecen vívói nem használhatják a tornatermet, ahol eddig edzéseiket tartották. November óta folyosókon, padláson és garázsokban kénytelenek edzeni az ország legjobb vidéki vívói és edzőik. Utóbbiak – Dávid László kivételével, aki eredményessége jutalmaként a Kiemelt Edzői Programban vehet részt – nem fizetésért, hanem társadalmi munkában dolgoznak.

A méltatlan helyzet viszont csak még jobban összekovácsolta a debreceni fiatalokat, példájuk megmutatja, hogy kitartással, rengeteg munkával és megfelelő szakmai háttérrel minden lehetséges. Bíró Dávid, Dávid László, Dezső Tibold, Kontor Zsolt, Kónya Balázs, Nyisztor-Csáki Sándor és Patócs Ákos edzők tanítványai már megkezdték az idei pontgyártást is, a hétvégén pedig újra pástra állhatnak kadet (U17) válogató versenyen.

A Békessy Béla Vívó Klub ugyanezen rangsor 37. helyére fért fel, a Debreceni Sportiskola a 47. helyen végzett. 

A pontverseny mindenki számára megtekinthető,

– Urbán Ádám –