Sorozatban negyedszer Hamiltoné a pole pozíció Silverstone-ban

2018.07.07

A hazai közönség előtt versenyző, négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így vasárnap ő kezdheti majd az élről a futamot.

A 33 éves Hamilton sorozatban negyedik alkalommal, pályafutása során pedig hatodszor nyert időmérőt Silverstone-ban, az idén negyedszer, míg karrierjét tekintve már 76. alkalommal rajtolhat az első kockából.

A második helyen a szintén négyszeres vb-győztes, a vb-pontversenyben most az élen álló Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a harmadik pozícióban a másik ferraris, a finn Kimi Räikkönen zárt.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol el Silverstone-ban.

az eredeti hír itt elérhető