Sík Ferenc-díjjal tüntették ki a Csokonai Színház társulatát

2018.06.08

Sík Ferenc-díjat kapott a Csokonai Színház társulata. A magyar  ősbemutatók létrejöttéért adományozott elismerést Ráckevei Anna, a  Csokonai Színház igazgatója vette át a Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitó ünnepségén.
A Békés megyei származású, Kossuth-és Jászai Mari-díjas Sík Ferenc  rendezői és színházvezetői munkájának hangsúlyos törekvése volt, hogy  segítse az új magyar drámák megszületését és bemutatását. A róla  elnevezett díjat évente egyszer ítéli oda a Békés Megyei Önkormányzat  Közgyűlése olyan rendező vagy társulat részére, aki vagy amely sokat
tett a magyar drámák megszületéséért, színpadra állításáért, és színházi tevékenysége méltó Sík Ferenc szellemi örökségéhez.

A rangos elismerést odaítélő bizottság indoklása szerint a Csokonai  Színház évtizedek óta kipróbált és megbízható műhelye a kortárs magyar drámajátszásnak. A társulat hosszú évek óta gondozza, s viszi sikerre a kortárs magyar drámajátszás legjelentősebb hazai seregszemléjét, a DESZKA Fesztivált. A bizottság kiemelte azt is, hogy rangos szellemi
műhelyként a Csokonai Színház inspirálója is a magyar ősbemutatók megszületésének.

az eredeti hír itt elérhető