Semjén Zsolt törvényt módosítana, hogy a határontúli magyarok is szavazhassanak az EP-választáson

2018.10.20

Semjén Zsolt miniszterelenök-helyettes pénteken törvénymódosítási javaslatot nyújtott be.

A javaslat lényege, hogy

megteremtse az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára az aktív választójog gyakorlásának lehetőségét az Európai Parlament tagjainak választásán

– írta meg a 444.

Ennek értelmében a módosítás elsődleges célja feltehetően a kárpátaljai és a vajdasági magyarok szavazatainak megszerzése.

A törvénymódosítási javaslat indoklása az Európai Tanács egy korábbi állásfoglalására hivatkozik, melyben arra hívták fel a tagállamokat, hogy az uniós lakóhellyel nem rendelkező állampolgáraik számára is teremtsék meg annak lehetőségét, hogy az Európai Parlament tagjainak választásán részt vehessenek.

A törvénymódosítás elfogadásához kétharmados többségre van szükség.

Ukrajnában durvul a magyarellenesség

“Állítsuk meg a szeparatistákat” felirattal és a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek neveivel, valamint fényképeivel jelentek meg óriásplakátok szombat reggelre a főutak mellett Ungvár, Munkács és Beregszász körzetében.

A fehér alapú, ukrán nyelvű óriásplakátokon Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője, Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei tanácsi képviselő fotói láthatók a nevükkel együtt.
Az országos és kárpátaljai ukrán médiában hónapok óta heves magyarellenes kampány folyik, de a mostani az első eset, amikor közterületen jelenik meg magyarellenes uszítás.

az eredeti hír itt elérhető