Segítségnyújtás nélkül elhajtott, a szoboszlói rendőrök fogták el

2018.09.12

A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték a nyomozást a sofőrrel szemben.

A nyomozás adatai szerint 2018. április 16-án 5 óra 45 perc körül egy férfi az általa vezetett kamionnal a 4-es számú főúton, Kaba felől Debrecen irányába közlekedett. A sofőr a tehergépkocsijával áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött az ott közlekedő Volvo típusú kamionnal.  A Volvo visszapillantó tükre és oldalsó üvege a baleset során betört, a járművezető pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

A Scania típusú járműszerelvény vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbközlekedett.

A hajdúszoboszlói rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a 49 éves monori sofőrt és gyanúsítottként kihallgatták.

Vele szemben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető