Debrecen Hotels

Saját anyjára gyújtotta a lakást egy debreceni férfi – kemény büntetésre számíthat

  2018 feb 20 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen különös kegyetlenséggel elkövetett
emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A 30 éves depresszív hajlamú vádlott édesanyjával élt együtt egy debreceni többemeletes ház önkormányzati lakásában. A bűncselekmény elkövetését megelőző hónapokban levert
hangulata egyre inkább láthatóvá vált a környezete számára.

2017. szeptember 13-án édesanyjával házimunkát végeztek, majd a férfi lefeküdt aludni. 16 óra körül ébredt fel, azonban eléggé ideges, ingerült állapotban volt, nem szívesen reagált az anyja kérdéseire, elhatározta, hogy elmegy sétálni. Ezt megelőzően azonban a sértettre kívülről rázárta a szobaajtót. A vádlott hosszas bolyongás után másnap reggel fél hét körül érkezett vissza a bérlakásba, amikor is végső elkeseredésében mivel értelmetlennek tartotta az életüket, elhatározta, hogy anyjára rágyújtja a lakást. Ezt követően a debreceni férfi ruhaneműkből egy kupacot halmozott fel a sértett szobájának ajtaja elé, azt leöntötte étolajjal, majd meggyújtotta, ezt követően elhagyta a lakást.

A ruhaneműk meggyújtását követően röviddel füst gomolygott ki a sértett lakásából, amelyet
az egyik szomszéd észrevett és azonnal értesítette a portaszolgálatot. A sértett lakásának ajtaját ezt követően feltörték, az asszonyt a bezárt szobából kimenekítették.

A vádlott által gyújtott tűz intenzitása nem fejlődött ki, ún. tökéletlen égés keletkezett, amelynek következtében tömény füst alakult ki a lakásban. A vádlott kívánta az édesanyja halálánakmbekövetkezését, amennyiben az általa okozott tűz ténylegesen kifejlődik és bejut a szobába, ott füstmérgezés és égés következtében különös szenvedéssel a sértett halálát okozta volna.

A sértett életét a gyors külső beavatkozás mentette meg. Az előzetes letartóztatásban lévő, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.