Régi-új vezetés a Vasutasok Szakszervezeténél

2019.05.17

Újabb négy évre bizalmat kapott a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) jelenlegi vezetése a szakszervezet tisztújító kongresszusán pénteken – közölte a szakszervezet az MTI-vel.

Így továbbra is Meleg János a VSZ elnöke, az alelnökök Horváth Csaba és Zlati Róbert.
A VSZ újraválasztott vezetése ígéri, a megkezdett úton irányítja tovább a szervezetet, mert Meleg János elnök szerint erre ma a kongresszus egyértelmű felhatalmazást adott.

Az elnök hozzátette, ha lehet, akkor az eddigieknél is határozottabban, s ha kell, még harcosabban fognak fellépni a munkavállalók érdekeiért.

A közlemény szerint a kongresszuson felszólalt Fónagy János államtitkár, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, több szomszédos ország szakszervezeti vezetője és Sabine Trier, az Európai Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) főtitkár-helyettese is.

az eredeti hír itt elérhető