Debrecen Hotels

Recirquel – Egy kis csoda a Csokonai Színházban

  2018 feb 22 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Recirquel Újcirkusz Társulat legújabb produkciója, A Meztelen Bohóc vendégszerepel március elején hat alkalommal a Csokonai Színházban.Magyarország első újcirkusz társulata már a Cirkusz az éjszakában című előadásával is lenyűgözte közönségét, a szakmai kritikák szerint mostani előadásukban a technikai tökéletesség mellett igazi cirkusz-színház érzetet teremtenek.

Mindannyiunkban él valamilyen kép a bohócokról, amelybe a nevetséges, csetlő-botló figurától a rafinált tréfamesterig sokféle karakter belefér. Az alkotókat elsősorban az érdekelte, hogy mi van a bohóc örökké mosolygós, festett maszkja mögött. Az előadásban átvitt értelemben és szó szerint is lehull az álarc, hiszen az artisták olyan lelki tájakra, kivételes belső utazásra invitálják a nézőt, amelynek során eltűnnek a valódi lényeget fedő és óvó rétegek.

A Meztelen Bohóc tovább tágítja az emberi képzeletet felülmúló határokat, hisz a főszereplő, az érzékeny bohóc tisztában van vele, hogy a közönség attrakcióra vágyik. A nézői reakciók – nevetés, sikítozás, hitetlenkedés – elegye igazolja Vági Bence újabb rendezésének sikerét. A humoros jelenetek és az idegeket próbáló drámai pillanatok jól kimért váltakozása folyamatosan fenntartja a kellő feszültséget, akár egy káprázatos egyensúlyérzékről tanúbizonyságot tevő feszesdrót-szólóról, a gumiasztal-csapat szárnyalásáról, artistamutatványról van szó, vagy épp azt látjuk, hogy az egyik csapattag háló nélkül, szabadon spárgázik úgy, hogy csupán két vászonba tekeri a bokáit.

A látványos és nagyszabású, élő zenével kísért, táncosokkal kibővített produkcióban kalauzaink a Recirquel tehetséges artistái. A társulat öt táncossal és négy gumiasztalos művésszel kiegészülve egy év alatt alkotta meg A Meztelen Bohócot. A felvételről megszólaló szimfonikus zenekar a 19. 20. századi európai zenei világot kelti életre, megfűszerezve egy csipetnyi cirkusszal.

A Meztelen Bohóc március 5-e és március 9-e között hat alkalommal látható a Csokonai Színház Nagyszínpadán.