Debrecen Hotels

Rátenné a kezét a kormány az önkormányzati kezelésű fürdőkre

  2023 jan 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az állam átvenné a fürdőket, azzal az indokkal, hogy az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük az energiaszámlákra, és ha úgy alakul, akár koncesszióba is lehetne majd őket adni – írja a Telex.

A lap értesülései szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon tanakodik, miképpen lehetne kisajátítani a nagyrészt önkormányzati tulajdonban levő fürdőket. Egy munkaanyag ugyanis azt taglalja, hogy a Covid, majd az energiaválság nyomán olyan nehéz finanszírozási és működési problémák jelentkeztek a közfürdőknél és a gyógyfürdőknél, hogy

„érdemes lenne újragondolni a fürdők tulajdoni viszonyait”.

A jobb fürdők megszerzésének többféle módja is lehet, kisajátítás, vétel, koncesszióba adás. Úgy tudni, a kormány természetesen a gazdaságosan működtethető, turisztikailag jelentős fürdőkre utazik, hiszen azokat érdemes megkaparintani, amelyek viszont nem ilyenek, azok maradhatnak az önkormányzatnál. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium egyelőre nem reagált.