Debrecen Hotels

Pofátlan hadházi csalót fülelt le a rendőrség

  2018 jún 27 / #debrecen
Google ads
Google ads

A rendőrségen 2018. június 18-án tett feljelentést egy nő, mivel az interneten egy szolgáltatótól megrendelt egy mobiltelefont, azonban azt nem kapta meg. A nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy egy hajdúhadházi férfi hely- és személyismeretére hivatkozva megállapodott egy csomagkézbesítő szolgálat futárával arról, hogy több mobiltelefont is eljuttat a megrendelőkig. A megállapodást követően a 38 éves férfi 2018. június 7-én és június 15-én, összesen három mobiltelefont vett át a futártól és az átvételt a megrendelők aláírásának meghamisításával igazolta.

A hajdúhadházi rendőrök L. Zsoltot 2018. június 26-án előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozás adatai szerint a 21 éves kézbesítő elhitte L. Zsoltnak, hogy segíteni fog a telefonok kézbesítésében, azonban egyik telefon sem érkezett meg a megrendelőjéhez.

A 38 éves férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését, valamint elmondta a nyomozóknak, hogy a közel négyszázezer forint értékű készülékeket továbbértékesítette.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság L. Zsolttal szemben csalás bűntett, valamint 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétség, míg a debreceni futárral szemben hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.