Parázs rangadót vív ma a Loki Fehérváron, ezt várja csapatától Blagojevic vezetőedző

2023.02.04

Vidéki riválisához utazik szombaton a DVSC csapata, hogy tovább kapaszkodjon a dobogó felé. A csillagállás több mint remek: a Loki erős felszálló ágban van, a Vidi pedig a tavaszkezdetre is átmentette pocsék decemberi formáját.

Mi több, a Puskás Akadémia pénteken csak egy ikszet ért el odahaza a Vasas ellen, így a debreceni alakulat utolérheti a felcsúti klubot. A szurkolók nagyon fogadkoznak, hogy a Sóstói Stadionban a nagyerdeihez hasonló hangulatot varázsolnak majd, remélhetőleg balhé nélkül.

Srdjan Blagojevic mester a dvsc.hu-nak elmondta, kiemelezték az előző, Zalaegerszeg elleni győztes meccset, és tudják, hogy mi az, amit jól vagy éppen rosszul csinált a csapat, és miben kell még fejlődniük.

Szombaton nagyon erős gárdával állunk majd szemben. Függetlenül attól, hogy a Fehérvár a tabellán most nem azt a helyet foglalja el, amelyiket szeretné, tagadhatatlan mind a csapat, mind pedig a játékosok egyéni kvalitása. Arra biztatjuk a játékosainkat, hogy tisztelettel forduljanak az ellenfél felé, de elsősorban önmagukat tiszteljék.Az egyik edzés és mérkőzés követi a másikat, nekünk viszont mindig az előttünk álló lépésre és meccsre kell koncentrálnunk. Hinnünk kell önmagunkban, a maximumra kell törekednünk, és reméljük, hogy ez meghozza a várva várt eredményt

nyilatkozta a DVSC vezetőedzője.

pénteken játszották:
Puskás Akadémia FC-Vasas FC 1-1
szombaton játsszák:
Paksi FC-Kecskeméti TE 14.30
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 17.00
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.30
vasárnap játsszák:
ZTE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
Ferencvárosi TC-Újpest FC 17.30

A tabella:
1. Ferencvárosi TC             17 13   2   2    39-14  41 pont
2. Kecskeméti TE               17  7   8   2    25-17  29
3. Kisvárda Master Good        17  7   5   5    29-31  26
4. Puskás Akadémia FC          18  6   8   4    23-20  26
 5. Debreceni VSC               17  6   5   6    30-27  23
6. ZTE FC                      17  6   4   7    25-22  22
7. Paksi FC                    17  6   4   7    30-31  22
8. MOL Fehérvár FC             17  5   4   8    21-25  19
9. Mezőkövesd Zsóry FC         17  5   4   8    19-26  19
10. Újpest FC                   17  5   4   8    21-30  19
11. Vasas FC                    18  3   8   7    14-21  17
12. Budapest Honvéd             17  4   4   9    17-29  16

az eredeti hír itt elérhető