Papp László debreceni polgármester is felszólalt a “magyar városok védelméért” szervezett konferencián

2018.01.13

„Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben” címmel szervezett
konferenciát a Megyei Jogú Városok Szövetsége 2018. január 12-én, pénteken Budapesten. A szervezet elnöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere az ország más településeinek vezetői mellett meghívta és hozzászólásra kérte fel Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét is.

A debreceni városvezető beszédében kiemelte:

„a debreceniek nem a karosszékből, a tv előtt ülve láttak migránsokat, sőt migránsok utcai rendbontását sem a kamerák felvételein keresztül tapasztalták meg, hanem a valóságban. Ugyanis a migrációval való együttélés 20 éven keresztül, 1995-től 2015-ig volt a debreceniek életének része és ez alatt az idő alatt több, mint 70 ezer migráns fordult meg a városban.”

„Menetrendszerűen törtek ki kisebb-nagyobb zavargások. Hol egy Korán, hol egy ellopottnak
vélt 100 eurós, hol egy rossz pillantás miatt. Úgy vélem, sokan emlékszünk még azokra a
képekre, amelyeken botokkal, vasrudakkal felfegyverkezett tomboló külföldiek Debrecenben
kukákat gyújtogattak, randalíroztak, autókat támadtak meg, kövekkel dobálták a rendőrséget.”

„Ha a befogadó állomás ma működik, akkor Debrecen jelene nem a sikerekről és a fejlődésről, hanem a bizonytalanságról, a biztonsági kockázatokról, konfliktusokról szólna.
Ezt akadályozta meg a kormány azon döntése, melynek következtében 2015 decemberében bezárta a befogadó állomást. Köszönöm miniszterelnök úrnak és kormányának migrációs
ügyben képviselt határozott és következetes álláspontját. Ez a döntés ugyanis visszaadta a város nyugalmát, biztonságát és ma már az egyik legbiztonságosabb megyeszékhelyként a
város és a helyi gazdaság fejlesztésére fordítjuk az energiáinkat, melynek köszönhetően minden eddiginél nagyobb fejlesztések zajlanak, új gyárak épülnek és új munkahelyek ezrei jöttek létre az elmúlt 3 évben.”

„Magyarország érdeke az erős és stabil Európa, az erős és stabil Magyarországgal. Az
illegális migráció és az azt támogató szervezetek, Soros zsoldosai viszont gyengítik és
destabilizálják Európát ezzel együtt hazánkat is.”

az eredeti hír itt elérhető