Pajna Zoltán megnyitotta „A nádudvari fekete kerámia és drótos vászonfazekak, lábasok” című kiállítást

2022.09.09

Kiállításmegnyitóval kezdődött a városnapi rendezvénysorozat Nádudvaron – számolt be a megyei önkormányzat. A helyi művelődési központban K. Nagy Zsolt és K. Nagyné Szarvas Eszter kerámiáit lehet megtekinteni.

A szeptember 8-i megnyitó ünnepségen Maczik Erika polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében méltatta a K. Nagy család munkásságát és emlékeztetett, hogy idén a város Pro Urbe díját is ők vehették át, értéknövelő, hagyományőrző tevékenységük elismeréseként.

„A nádudvari fekete kerámia és drótos vászonfazekak, lábasok” című kiállítást Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg, aki az alkotó ember értékét hangsúlyozta.

Elmondta továbbá, hogy a megyei önkormányzat is az értékek megőrzésére, a hagyományok továbbadására törekszik, ennek érdekében egyebek mellett könyvet is készíttetett.

Felhívta a figyelmet, hogy a Hajdú-Bihar megye Legendáriumában című kötetben is található számos Nádudvarral kapcsolatos, kedves történet.

Fotó: HBMÖ

az eredeti hír itt elérhető