Tömve volt a Műszaki Kar a szerdai nyílt napon
Többek között a magyar nyelvű repülőmérnöki képzésről is hallhattak az érdeklődők.
Versekkel és zenével köszöntötték a magyar kultúrát Debrecenben
az eredeti hír itt elérhető
Madárritkaságot sikerült lefotózni a hortobágyi pusztán
A mostani mindössze a 12. bizonyított itthoni megfigyelése volt.
Bacskó Fanni festőművész alkotásaiból nyílt tárlat Debrecenben – fotókkal
az eredeti hír itt elérhető
Kiderült: ezek voltak az Ötöslottó eddigi legszerencsésebb számai
Milliárdokban gazdag hétvége vár a szerencsevadászokra. Az Ötöslottón minden idők második legmagasabb összegű, 5,35 milliárdos főnyereménye továbbra is várja szerencsés telitalálatosát, a Hatoslottón pedig már csaknem másfél milliárd forint a tét. Az Ö…
Többszöri próbálkozás után sem tudott leszállni egy Lufthansa-gép Debrecenben
Szerda délelőtt a Lufthansa LH1686-os, menetrend szerint 9 óra 20 perckor érkező müncheni járata nem tudott leszállni a debreceni repülőtéren. A Flightradar radarképe szerint a gép egy megközelítés után újból emelkedni kezdett, majd néhány kör megtétele után Budapest felé vette az útját, ahol 10 óra 8 perckor leszállt. A leszállási nehézségeket a ködös idő okozta, ugyanis jelenleg […]
Balesetveszély a Hortobágyi Vadasparkban, csütörtökön nem fogadnak vendégeket
az eredeti hír itt elérhető
Tragédia: torkán akadt az alma, meghalt egy kisfiú Nagyváradon
Megműtötték és intubálták, de egy hét múlva leállt a szíve.
Titokban eljegyezték a debreceni kötődésű színésznőt? Mutatjuk az árulkodó képet…
A lánykérés a pár thaiföldi útján történhetett.
Nagy örömet szerzett a DV Parking egy debreceni autósnak
A DV Parking Kft. 2023. december elején hirdette meg nyereményjátékát „Online bérletvásárlás az önök kényelméért!” címmel. Azok, akik 2024. január 15-ig elektronikus formában vásárolták meg 2024-re szóló parkoló bérletüket, visszanyerhették bérletük árát. Az idei szerencsés nyertes egy éves bérlet árát kapja vissza. A sorsolás 2024. január 19-én zajlott. A szerencsés online bérletvásárló Herperger Marianna lett. […]
Itt a nemzeti konzultáció eredménye, a kormány szerint világos a magyar emberek akarata
A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, ezek alapján világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett és elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Közölte: a kitöltések alapján a magyarok több mint 98 százaléka azon az állásponton van, hogy fegyverszállítások […]
Új utcák születtek egyes debreceni városrészeken
Az elnevezésekben előzetesen a lakosság véleményét is kikérték.
Valentin-nap alkalmából esti andalgóra hív a debreceni állatkert
Február 14-én, Bálint napján páratlan esti élményben lesz részük az állatok szerelmeseinek a Zoo Debrecenben, ahol lehetőségük nyílik majd exkluzív szakvezetéses sétán bepillantani a lakók kalandos szerelmi életébe. E romantikus este varázsában az érdeklődők interaktív programok, illetve alkalomhoz illő forró ital és harapnivaló mellett ismerhetik meg a legkülönlegesebb állatok titokzatos esti életét és hálószobatitkait. Megtudhatják […]
Meghatódott felmenője hagyatékát látva a Debreceni Egyetem hallgatója Greta Grof-Tisza
Különös kötelék fűzi Greta Grof-Tiszát a Debreceni Egyetemhez, ugyanis az intézmény alapítójának, gróf Tisza Istvánnak a leszármazottja. A fiatal nőt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár fogadta a Főépületben.
Új tulajdonos lépett be két DVSC-cégbe
A DVSC LA Létesítményfenntartó Nonprofit Kft. és a DVSC Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. tulajdonosi összetételének változásait hagyta jóvá az önkormányzat.