Népszerű az állami diákmunkaprogram
További 250 millió forinttal emelte meg a nyári diákmunkaprogram keretösszegét a kormány.
Két hét múlva indul a Fekete Zaj fesztivál
Augusztus 18-21. között újból visszavonulhatunk a Mátra-Sástó kemping lombjainak árnyékába, hogy alámerüljünk az underground zene legmélyebb bugyraiba.
A szlovák fővárost is utolérte a kultúr- és identitásharc
Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra.
Kerékpárlopások ügyében várják sértettek jelentkezését a debreceni rendőrök
az eredeti hír itt elérhető
Izgalmas családi dráma és örökké klasszikus melódiák
A Csárdáskirálynő című darab korhatár nélkül megtekinthető a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
Athén mellett a tűzoltók még mindig küzdenek a lángokkal
A görög főváros hatóságai arra kérték az embereket, maradjanak otthon, és ne nyissanak ablakot.
Hazai pályán kezdi a szezont a DVSC-DEAC csapata
Az együttes már a második fordulóban keleti rangadót fog játszani.
Elbukta a Norvég Alap 77 milliárd forintját a magyar kormány
Végleg elbukta az Orbán-kormány a Norvég Alap 77 milliárdos támogatását, amelynek 10 százalékát civil szervezeteknek juttatott volna. A pénz nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett – közölte a norvég külügy a nepszava.hu-val a döntést, miután a lap arról érdeklődött, van-e még esély arra, hogy a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait folyósítsák Magyarországnak. A […]
Rekkenő hőség és kevés csapadék jellemezte a júliust
Hozzávetőleg három fokkal volt magasabb az idei július átlaghőmérséklete a megszokottnál.
Megbukott a forgalmi vizsgáján, majd ittasan balesetezett egy biharkeresztesi férfi
A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Megérkezett a II. János Pál pápa-szobor talpazata
az eredeti hír itt elérhető
Elek Gábor: Büszke vagyok, hogy irányíthattam a csapatot
A kapitány szerint amíg bírtuk erővel, megvolt az esélyünk, de kevesen voltunk a norvégok legyőzéséhez.
Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak
Júliusban több mint 11 ezer használt autót hoztak be az országba.
Három debrecenit is behívtak az U21-es keretbe
A válogatottnál is számításba veszik a Loki neveléseit.
Pakisztán még a nyáron befejezi az afgán határon létesített kerítést
A mintegy négy méter magas, kettős kerítés mentén a hadsereg megfigyelő kamerákat is telepített, hogy ellenőrizni tudjon bármilyen határmenti mozgást.