Energiaválság sújtja Romániát
Átmenetileg – jövő év márciusáig – az árak befagyasztásával, illetve kompenzálással könnyítenek a fogyasztók helyzetén.
Szívszorító: így búcsúzott imádott édesapjától Oszter Alexandra
A színésznő mindenkitől azt kérte, hogy hagyják csendben gyászolni.
A gyerekek végignézték az édesanyjuk halálát – zokogva nyilatkozott a mélykúti tragédiában meghalt nő anyósa
Végignézte édesanyja haláltusáját két gyermeke, illetve egyikük barátnője egy Mélykút mellett történt baleset után. Az édesapját és a nagymamáját a 12 éves Anna értesítette, miután a hatéves öccsét, Pétert és a vele egyidős Boglárkát kisegítette a járm…
A tigréi erők elfoglaltak egy jelentős várost Etiópia Amhara régiójában
A stratégiai jelentőségű Desze városában az amhara nemzetiségűek tízezrei kerestek menedéket az egyre súlyosabb harcok elől.
Migránserőszak: az afgánok áttelepítésének leállítását követelik
A montanai kormányzó az afgánok áttelepítésének leállítását követelte, miután egyikük ellen vádat emeltek nemi erőszak miatt.
Debreceni solymász is tartott előadást a V4-ek solymásztalálkozóján
Magyarországon a Magyar Solymász Egyesület szervezi a solymászok közösségi életét.
Látóhatáron belülre került a háromszázezres bérminimum
Jövő évtől már új modell alapján dönthetnek a szakszervezetek és a munkáltatók a minimálbérek emeléséről.
Gyűjtés indult Kandeh Evelyn temetésére
Közösségi gyűjtés indult Kandeh Evelyne temetésére és méltó búcsúszertartására. Kandeh Evelyne betegsége két évvel ezelőtt derült ki. Mindent megtett gyógyulása érdekében, de a rák legyőzte őt. Temetésére szerettei 2 millió forintot szeretnének összegyűjteni, hogy méltóképp búcsúztassák el az egykori énekesnőt. Ebből az összegből finanszíroznák a temetési szertartás és a nyilvános búcsúszertartás költségeit, a sírhely díszítését, […]
Nincs magyar érem szombaton a rövidpályás világkupán
A váltók közül az ötkarikás címvédő férfi négyes fináléba jutott, a női pedig kiesett az elődöntőben.
Nem segített a köztévé Hofi Géza özvegyének, pedig nem kért nagy dolgot
Hofi Géza özvegye, Hofi Ildikó a köztévé segítségét kérte, de nemet mondtak neki. Hofi-estet tartottak az Örkény Színházban, a műsorban bejátszásokat is szerettek volna közzétenni Hofi Gézáról. Hofi Ildikó szeretett volna az MTVA archívumából felvételeket kérni az egykori Hofi-műsorokból, hogy ezekkel tegyék még emlékezetesebbé a Hofi-estet, de a köztévé nemet mondott a kérésre. Nem szívességet […]
Egészségtelennek minősítették Debrecen levegőjét
Országszerte számos településen tovább nőtt a légszennyezettség – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által szombaton közölt adatokból.
Immunológus: a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet
Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1-en. Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást. A szakértő “rendkívül jó döntésnek” nevezte, […]
Ájultra erőszakoltak egy 15 éves lányt, borzalmas, hol támadtak rá
A 15 éves iskolás lányt a Costa del Sol-i nyaralása közben erőszakolták meg.
Hatalmas ajkakkal pózol Niki Belucci
Niki Belucci szépészeti beavatkozáson esett át. Büszkén mutatta meg vadiúj, hatalmas ajkait a követőinek. A csinos DJ feltöltette ajkait. Az eredményre pedig nagyon büszke, legalábbis ezt lehet leszűrni abból, hogy új ajkait azonnak megmutatta Instagram-oldalán. Követői nem győzik dicsérni Niki szépségét. A bejegyzés megtekintése az Instagramon DJ NIKI BELUCCI 🎧 (@djnikibelucciofficial) által megosztott […]
Szánthó Miklós: az egyetlen lehetőség, ha a konzervatív erők összefognak
Jövő tavasszal Budapesten rendezik meg a nemzetközi jobboldali seregszemlét, a CPAC Hungary-t.