Településvezetőket képeznek a Debreceni Egyetemen
Települési önkormányzati vezetőknek indít szakirányú továbbképzést a Debreceni Egyetem (DE); a posztgraduális képzés 2023 szeptemberében indulhat – jelentették be az egyetemen pénteken sajtótájékoztatón, ahol a szakindításról együttműködési megállapodást írtak alá az egyetem és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) vezetői. Pető Károly általános rektorhelyettes azt mondta, a települési önkormányzatok fontos szereplői a regionális fejlesztéseknek, amihez […]
Sérülések árnyékolták be a DEAC focicsapatának őszét
Sándor Tamás elmondta, előfordult olyan is, hogy csak tíz felnőtt játékos állt rendelkezésére.
Nem tart az argentinoktól a hollandok volt sztárja
A korábbi középpályás szerint Messi lelassult, így könnyen utolérhető.
Videón, ahogy egy sofőr pénzügyőrt akar lefejelni – Debrecenben döntenek a sorsáról
Mindent felvett a térfigyelő.
Innovatív, hiánypótló tejtermékek fejlesztésében vesz részt a MÉK
A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes, az immunrendszert is támogató tejtermékek fejlesztése és előállítása a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Fino-Food Kft….
Orbán Viktor veje megvette a Gellért Szállót
Megállapodást kötött a Tiborcz István, Orbán Viktor veje tulajdonában lévő BDPST Group a Gellért Szálló megvételéről, a vállalat az Indotek csoporttól vásárolta meg a hotelt birtokló cégcsoportot – közölte a BDPST Group pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a tranzakció még nem zárult le, ezért ennél részletesebb információt egyelőre nem adhatnak az ügyletről. A pénteken […]
David Pressman Cseh Katalinnal találkozott
Az eszmecserére Brüsszelben került sor – adta hírül a Magyar Nemzet.
Miért nem használják a böszörményiek az M35-ös autópályát?
Szinte pang az ürességtől Hajdúböszörmény és Debrecen között az autópálya, ellenben a 35-ös számú főúton rendszeresek a dugók: hétköznap reggel 7 óra után a Hajdúböszörmény felől érkező, Debrecenbe haladó forgalom rendszerint „elesik”….
Kiakadt a hajdúböszörményi önkormányzat a Volán járatritkításai miatt
Hajdúböszörmény város vezetése megdöbbenve értesült a Volánbusz Zrt. hivatalos oldaláról, hogy drasztikus járatcsökkenés várható Hajdúböszörmény-Debrecen települések között a menetrendtervezet szerint – olvasható a város hivatalos Facebook-oldalán. Hajdúböszörmény Város Önkormányzata azt közölte, őket hivatalosan nem értesítette erről a jelentős változásról, járatszámok csökkenéséről a Volánbusz Zrt., előzetes egyeztetések nem folytak, ezért levélben fordult a polgármester a tömegközlekedést […]
Változások lesznek a Volánbusz menetrendjében, Hajdú-Bihar is érintett
A korábban meghirdetett változásokon felül 2022. december 11-étől (vasárnaptól) az alábbi kisebb menetrendi módosítások lépnek életbe. 1369 Ózd – Miskolc – Tiszaújváros – Hajdúnánás – Nyíregyháza A járatok kis mértékben módosított menetidővel és Nyíregyháza, Szakiskola és kollégium megállóhely érintésével közlekednek. MENETREND 1426 Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger 1427 Nyíregyháza – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – […]
Tőle tartanak a franciák
Úgy vélik, a pontrúgásoknál komoly nehézségeket okozhat.
Ifjú orgonisták hangversenye
az eredeti hír itt elérhető
Tócóskerti közös advent
az eredeti hír itt elérhető
Édességgyűjtő flashmob kezdődik Debrecenben
Idén is megrendezi népszerű édességgyűjtő flashmobját a debreceni Tündérkör Alapítvány.
A mottó: “Hozz egy kis édességet, és add az elesett gyermekeknek!”
A flashmob december 9-én, pénteken lesz a Szmöre Burgerben – Debrecen, Csapó ut…
A Sárréti DSK edzője szerint Neymarék a legesélyesebbek
A selecao péntek délután Horvátország ellen bizonyíthat.