Utolsó útjára kísérték Zámbó Jimmy édesanyját
Szívbemarkoló volt a szertartás: Jimmy dalai szóltak.
Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
A közlemény szerint az így létrejövő nagybank Magyarország második legnagyobb bankja lesz, közel 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2,3 millió ügyféllel és számos területen piacvezető pozícióval.
Elképesztő pénz! Egy magyar játékos 30 miliárd forintot nyert az Eurojackpoton
Ráadásul két magyar 5+1 találatost is kisorsoltak pénteken, ezekkel a szelvényekkel 300 millió forintot nyertek.
Tanáraikért tüntettek a diákok Debrecenben
Vonulásos tüntetéssel álltak ki több debreceni középiskola tanulói az elmúlt hetekben kirúgott és kirúgással fenyegetett tanárok mellett – számolt be az RTL. A debreceni eseményt is az Egységes Diákfront szervezte, a péntek este öt órára meghirdetett demostráció a Déri múzeumtól indult, majd a tüntetők az Egyetem sugárúton végigsétálva a Debreceni Egyetem főépülete elé érkeztek. A […]
Szétvertek egy tévét a tüntetők az MTVA székháza előtt
Az oktatásügyért tartottak demonstrációt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt péntek este tanárok, diákok szülők és a velük szimpatizálók az Egységes Diákfront és a Pala Mozgalom szervezésében. Engedj be! – skandálták a tüntetők, akik azt kifogásolták, hogy szerintük a közmédia nem tájékoztatja a magyar lakosságot az oktatás valódi helyzetéről és nem mondhatják […]
Az oktatásügyért tartottak demonstrációt a közmédia épülete előtt
A Kunigunda útján felállított színpadon kalapáccsal szétvertek egy televíziókészüléket.
Szaloncukrokkal kedveskedtek a kis debreceni betegeknek
az eredeti hír itt elérhető
Ijesztő fejsérülést szenvedett Hetényi Zoltán a DEAC esti meccsén, le is kellett cserélni
Nem elég, hogy 11 másodperc után hátrányba került a DEAC, még visszatérő kapusát is elveszítette.
Kisteherautó és személyautó karambolozott a 47-es főúton
az eredeti hír itt elérhető
Hajdúböszörmény díszpolgára előtt tisztelegnek a Zeneakadémi
az eredeti hír itt elérhető
Zöld Város Program: EU-s pénzből újult meg a Tócóskert – fotók
A Tócóskert gazdaságélénkítő környezeti megújítása elnevezésű, TOP-6.3.2-16-DE1-2017-00002 azonosító számú projekt keretében befejeződött a zöldterületi rekonstrukció a városrészben – közölte a debreceni önkormányzat. Ebből az alkalomból tartott a helyszínen sajtótájékoztatót Papp László, Debrecen polgármestere, Pósán László országgyűlési képviselő, valamint Csaholczi Attila és Varga András, az érintett területek önkormányzati képviselői 2022. december 9-én. Papp László elmondta, 2018 decemberében […]
Bomba fenekét rázva izgatja rajongóit a brazil válogatott exbarátnője
A 26 éves modell a nyáron jelentette be, hogy egy év után elváltak útjaik a Real Madrid sztárjával.
Debreceniek is pályáznak az Év női sportolója címre
Pénteken elindult az internetes szavazás 2022 legjobb sportolóira, a tízes listán a DSI Debrecen két kiválósága is szerepel.
Elmaradt az újabb bravúr, kikapott a DEAC
Egy negyedig tartották a lépést a debreceniek, utána nem volt kérdés, ki az úr a pályán.
Kocsis Máté: Dollár Varju döntött
Közösségi oldalán posztolt a Fidesz politikusa.