Újra személyesen vizitelnek a bohócdoktorok Debrecenben
Ismét vidámságot visznek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyerekeknek.
Szurkolók köszöntötték az elitbe feljutott magyar jégkorong-válogatottat
Több száz szurkoló köszöntötte a világelitbe feljutott magyar jégkorong-válogatott tagjait és a szakmai stábot hétfőn a Budapest Parkban.
„Óriási tömeg, hatalmas hangzavar” – Megszólalt a Futó utcai sofőrverés egyik szemtanúja
A jármű vezetőjén két férfi segített a Tények hétfői riportja szerint.
Ferenc pápa elhalasztotta júniusra tervezett libanoni látogatását
A nyolcvanöt éves pápát, akit térdfájdalmak kínoznak, kerekesszékben a múlt héten látták először nyilvános eseményen.
Ezekkel a debreceni hallgatókkal lehet vitatkozni, csak nem érdemes
Megnyerte a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának joghallgatóiból álló csapat a Miskolci Egyetemen rendezett II. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt, közölte a hirek.unideb.hu. A háromtagú alakulat a Pro kategóriában bizonyult a legjobbn…
Apró felsőben pózolt a vadító mellű modell
Szégyellősnek egyáltalán nem mondható a szőke szépség.
Átugrották az ebihalszakaszt a most felfedezett minibékafajok
Apró és veszélyeztetett: hat új minibékafajt fedeztek fel Mexikóban a Cambridge-i Egyetem, a Londoni Természettudományi Múzeum és az arlingtoni Texasi Egyetem kutatói.
Belváros vagy nem belváros? Kemény utcakvíz Debrecenről!
Összesen tíz helyszínt kell jól elhelyezned a város képzeletbeli térképén.
Kikeltek az első kisgólyák a Hortobágyi Madárparkban
Örömhírről számolt be Facebook oldalán a Hortobágyi Madárkórház. Mint írják, vasárnap reggelre a nagyröpdében is kibújtak az első gólyabébik. Szépek, egészségesek, életerősek, de leginkább atomcukik! Az első kettő egyszerre látott napvilágot, a harmadik pedig még csak csőröcskéjével szagolgatja a kinti levegőt. Estére ő is kint lesz. További két tojásban pedig még pihen, fejlődik egy édes- […]
Megható búcsút vett Kósa Lajos a Nemzet Golyóstollától
Az önálló gondolatait tízéves köztársasági elnökösködése alatt csak ritkán csillogtató, és Orbán Viktornak ellent soha nem mondó Áder Jánoshoz írt köszönő Facebook-bejegyzést Kósa Lajos. A debreceni politikus közös fotót osztott meg a leköszönő köztársasági elnökkel, ehhez pedig az alábbi szöveget találta ki: Hosszú ideje a Haza szolgálatában. A ma leköszönő Áder János 10 évig volt […]
Megszólalt a drogügyéről Árpa Attila: Nem a könnyű utat választottam
A színész akár már hétfőn pontot tehetett volna drogügye végére, de ő másként döntött.
Megérkezett a mezőny Szicíliára
A 176 fős mezőnyből 175-en maradtak versenyben, csak a szlovén Jan Tratnik adta fel a viadalt, melynek versenyzői immár az első nagy jelentőségű etapra készülnek.
Debreceni táncjáték nyitja meg a rangos nagyváradi fesztivált
Június második felében tartják a Szent László Napokat, melyen többek között a Debreceni Népi Együttes is fellép.
Felcsaptak a lángok az Akadémia utcában
Egy autó motortere gyulladt ki a délutáni órákban.
Áder János rendhagyó tanórát tartott a vízválságról és a fenntartható fejlődésről
Áder János a révkomáromi Selye János Gimnáziumban a vízválságról és a fenntartható fejlődésről tartott rendhagyó tanórájának szerkesztett változata hangzott el a köztársasági elnök Kék bolygó című podcast sorozatának hétfőn közzétett epizódjában….