A frakciófinanszírozásról és az EU jövőjéről is tárgyalnak
Az alaptörvény tizenegyedik módosítását, valamint az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslatot is megvitatja kedden a parlament.
A frakciófinanszírozásról és az EU jövőjéről is tárgyalnak
Az alaptörvény tizenegyedik módosítását, valamint az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslatot is megvitatja kedden a parlament.
Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott Wimbledonban
Három szettben kapott ki a kazah Alekszandr Bubliktól.
Mentőhelikopter szállított kórházba egy fűkaszáló munkást Püspökladányból
Avar, gaz és nádas lángolt a területen, ahol éppen dolgozott.
Bizonyos vírusok a mikroműanyagokra tapadva napokig fertőzőképesek a vízben
A korábbi kutatásokat steril körülmények között végezték, ez volt az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan viselkednek a vírusok a szabadban.
Kisgyerek tűnt fel egy tankon a Nagyerdei Stadionnál
Egész napos rendezvényen ismerkedhetnek az érdeklődők a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár munkájával vasárnap – számolt be Papp László, Debrecen polgármestere. A Szent László nap alkalmából életre hívott rendezvényen a Nagyerdei Stadion előtt az arra járók bepillantást nyerhetnek a dandár életébe. Többek között fegyverzeti és technikai, valamint huszár lovas bemutató, tájfutó verseny, airsoft lövészet, […]
Ma vitatja a parlament, hogy mi legyen az ispánokkal és a vármegyékkel
Az ülés 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az első napirendként az országgyűlési törvény és a házszabály kormánypárti képviselők kezdeményezte módosítását tárgyalja a parlament együttes általános vitában. A javaslatok a nemzetgazdasági stabilitás fenntartására hivatkozva átalakítják a frakciófinanszírozási szabályokat, emellett az európai uniós integráció erősítése céljából ezentúl a magyar országgyűlési képviselőknek ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell […]
Elhunyt Kőváry Péter, a Neo énekese
A hírt a testvére osztotta meg közösségi oldalán. Kőváry Péter ötven éves volt. Kőváry Péter hosszú évek óta ismert arc volt a magyar könnyűzenében. A Rag Doll zenekarban kezdte testvérével, de legtöbben a 2000-es években elég jól menő Neo frontembereként ismerték, amelyhez 2003-ban csatlakozott – írja a Telex. Később megalapította a Peter Kovary & the […]
Csöbörből vödörbe: vádat emeltek a megyei börtönkórház egyik fogvatartottja ellen
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség minősített zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint egy üzenet miatt követelt sérelemdíjat.
Lesodródott autó sofőrjét szabadították ki a kocsiból a mentősök Hortobágynál
Hortobágy külterületén egy autó lesodródott az útról és végül egy gazos területen állt meg hétfőn – tette közzé a megyei katasztrófavédelem. A hajdúszoboszlói hivatásos és balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik átvizsgálták a járművet és a beszorult sofőr kiszabadították az autóból. A mentőszolgálat két embert szállított kórházba, egyikőjüket mentőhelikopterrel. A műszaki mentés idején teljes útzár volt […]
Lebénulhat a Jókai utcai tetőomlás sérültje, az Operettszínház táncművésze
Hétfőn leszakadt egy budapesti ház felső emeletének egy része, súlyosan megsérült az Operettszínház egyik táncművésze is. A Fókusznak sikerült beszélnie a sérültek egyikével: Babácsi Benjámin és barátnője mindketten a közeli Operettszínház táncosai, azonban amíg a férfi enyhe sérülésekkel megúszta a balesetet, párját súlyos sérülésekkel szállították kórházba – írja az ATV. Babácsi Benjámin barátnője, Niki fej- és […]
Szaunaprogramok – 2022. június 27 – 2022. július 03.
Nyári menetrend: Hétköznapi felöntési rend (hétfő-péntek) Programok (500 Ft/program/fő) Intenzitás 18:00 Mester szauna Nyugtató aromák ♦ 18:40 Mester szauna Frissítő felöntés ♦ 19:20 Mester szauna Jó éjszakát felöntés ♦♦ Hétvégi felöntési rend (szombat-vasárnap) Programok (500 Ft/program/fő) Intenzitás 16:00 Mester szauna Nyugtató aromák ♦ 17:00 Mester szauna Aromás relaxáció ♦ 18:00 Mester szauna Frissítő program ♦♦ 19:00 Mester szauna Jó […]
Embercsempész okozott balesetet az autópályán
Balesetet okozott egy szír férfi az M5-ös autópályán kedden hajnalban, miközben 20 embernek próbált segítséget nyújtani az országhatár illegális átlépésében – ismerteti honlapján a rendőrség.
Üzent az alpolgármester: Debrecennek rövidesen kiemelkedő szerepe lesz a hazai autógyártásban
Debrecen magyar gazdaságban betöltött funkciója is meghatározóvá válik majd – tette közzé közösségi oldalán Barcsa Lajos, Debrecen gazadasági ügyekért felelős alpolgármestere. Hozzátette, hogy Debrecennek rövidesen kiemelkedő szerepe lesz a hazai autógyártásban. A fenti mondatok természetesen az épülő BMW-gyár kapcsán jutottak eszébe. Bejegyzésében arról is beszámol, hogy Szijjártó Pénter, külügyminiszter tegnap videós konferencián egyezetett a BMW-s […]
Egyre elsöprőbb az orosz haderő előretörése a kelet-ukrajnai régióban – frissül
Élő közvetítés a háború 125. napjáról.