Elődöntős a magyar női vízilabda-válogatott
Sikerével Magyarország válogatottja jutott a legjobb négy közé.
Törökország úgy döntött, támogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását
Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába – jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke kedd este, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében. Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia, de […]
Orbán Viktor: indul a NATO csúcstalálkozó
Közösségi oldalán posztolt a magyar miniszterelnök.
A Debreceni Sportcentrum összes csapata éremmel zárta a Főnix Kupát
Nagyüzem volt hétvégén a Főnix Arénában, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hiszen mintegy háromszáz utánpótláskorú fiatal lépett pályára a XIV. Főnix Kupa kézilabdatornán. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kézilabda szakosztálya és a Hajdú-Bihar Megyei Kézilabda Szövetség által rendezett háromnapos tornán a lányoknál három, a fiúknál két korosztályban mérték össze tudásukat a fiatalok. […]
Holtan találtak 46 külföldit egy utánfutós teherautóban Texasban
Illegális latin-amerikai bevándorlók csempészete az Egyesült Államokba gyakori eset az ország déli határán, de ilyen súlyos tragédia régen történt – állapították meg hírügynökségek.
A DSC összes csapata éremmel zárta a Főnix Kupát
Nagyüzem volt hétvégén a Főnix Arénában, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hiszen mintegy háromszáz utánpótláskorú fiatal lépett pályára a XIV. Főnix Kupa kézilabdatornán.
Az ártándi határról egyenesen a börtönbe vittek egy román férfit
Két körözés volt érvényben ellene.
Balázs Attila kikapott Wimbledonban
Balázs Attila három játszmában kikapott a 17. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista-Aguttól a wimbledoni teniszbajnokság férfiversenyének első fordulójában, kedden.
Tovább durvul a hőség szerdán: a 29 fokos napi középhőmérséklet sem kizárt az Alföldön
A kánikula miatt Hajdú-Bihar megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki holnapra.
A madridi NATO-csúcsra utazott Szijjártó Péter (videó)
A csütörtökig tartó csúcsértekezlet legfontosabb témája természetesen az orosz-ukrán háború.
Még a víz is kicsordult: Weisz Fanni dézsafürdőben mártotta meg bomba testét
A modell Noszvajra ment pihenni egy kicsit, ahol egy faházikóban szállt meg
Sorozatban 36. meccsét nyerte a világelső Swiatek
A világelső lengyel Iga Swiatek a várakozásoknak megfelelően magabiztos sikerrel kezdte a wimbledoni teniszbajnokságot.
Harmadjára lett Európa legjobbja a Nyíregyházi Állatpark
Harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a 250 és 500 ezer látogatószám közötti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark az egyik független állatkerti szakértő felmérése szerint. Az elismeréssel járó díjat kedden adták át a sóstógyógyfürdői látv…
XXI. Század Intézet: lendületben a jobboldal, romokban a baloldal
A Fidesz-KDNP-pártszövetség olyan településeken is tarolt, amelyek az április 3-ai választásokon még baloldali fellegváraknak számítottak – írták.
Országszerte vízosztással és párakapukkal védik a lakosságot a hőségben
A hőség miatt országszerte vízosztásokkal, párakapuk felállításával igyekeznek védeni a lakosságot az önkormányzatok.