Újra Erasmus Days a Debreceni Egyetemen
Világszerte már több mint 10 millióan tapasztalhatták meg az cserediák-életérzést.
Teljesen máshogy látja jövőjüket Tóth Szabolcs és Muri Enikő
Tóth Szabolcs és Muri Enikő, a Sugarloaf zenekar két tagja már több éve alkot egy párt, de csak mostanában vállalták ezt a nagy nyilvánosság előtt. Palik Lászlóék műsorában mindketten elmondták, mit gondolnak a kapcsolatukról és annak jövőjéről, kiderült, teljesen máshogy látják azt. Tóth Szabinak az előző kapcsolatából már született egy 14 éves kamaszfia, akivel – […]
Kábulat a debreceni éjszakában: több férfi is kidőlt, amikor megjelent egy rejtélyes nő
Rablás és kifosztás miatt nyomoztak ellene.
Szijjártó Péter: érdekünk, hogy a védvonalat minél délebbre vigyük
A külügyminiszter a szerb-macedón határon felállítandó határvédelmi erőről tárgyal csütörtökön szerb és osztrák kollégáival.
Így érzi magát L.L. Juniorral való szakítása után Körtvélyessy Kinga
Végérvényesen is zátonyra futott L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga házassága, hiába próbálták, nem tudták megmenteni azt. Az énekes azóta a jelek szerint már új párra is lelt egy fiatal énekesnő, Dárdai Blanka személyében. A Stroy magazin most annak járt utána, mi a helyzet a volt feleséggel, Körtvélyessy Kingával. A lap megtudta, Kinga számára véget értek […]
Debrecenben zenél a Készenléti Rendőrség Zenekara
A rendőrök a Nagyerdei Stadionnál várják az érdeklődőket.
Körözött személy akadt fenn a létavértesi ellenőrzésen
A férfi egy személyautó utasaként akart belépni az országba.
Karácsony Gergely beismerte, szemétkáosz fenyeget Budapesten
A katasztrófavédelemhez fordult a főpolgármester, azt kéri, vegyék át tőlük a feladatukat.
Bódi Sylvi szexi pulcsis fotóval lepte meg követőit
Bódi Sylvi nem tudja meghazudtolni önmagát. Bár ideje nagy részét már nem a kamerák előtt, hanem a kertjében tölti, még mindig ugyanolyan csinos, mint playmate korában. Sylvi két évvel ezelőtt kezdett új élelet egy Somogy megyei kis faluban, ahol napjai nagy részét az állatok gondozása és a növények ápolása teszi ki. Öneállátásra törekszik, ami rengeteg […]
Titokban kegyelmet kaphatott Áder Jánostól a börtönbüntetésre ítélt volt balmazújvárosi polgármester
Öt év letöltendőt kapott vesztegetés elfogadása miatt még 2018-ban Veres Margit, Balmazújváros korábbi polgármestere, de azóta sem vonult börtönbe. Verest minden jel szerint – még mandátuma lejárta előtt – Áder János volt köztársasági elnök kegyelemben részesítette. A hvg.hu korábbi közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy mielőtt Novák Katalin átvette az elnöki hivatalt, Áder elé 173 kegyelmi […]
Nézzen távcsővel csillagokat Debrecenben!
az eredeti hír itt elérhető
Dallos Bogi: „Nagypapám tanár, anyukám tanár, ők a példaképeim”
Az énekesnő is kiáll a tanárok mellett, nem véletlenül, hiszen családja több tagja is pedagógus. Puskás-Dallos Bogi közösségi oldalán mondta el, milyen sokat köszönhet pedagógus családtagjainak és saját pedagógusainak is, akik példát és utat mutattak neki. Az énekesnő posztjához egy fotót is mellekelt, melyen kockás kabátot visel. Több hazai celebhez hasonlóan ő is kiáll a […]
Három autó ütközött a 4-es főúton
Ráfutásos balesethez riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat szerdán délután. Három autó ütközött össze a 4-es számú főúton. A tűzoltók átvizsgálták a járműveket és elvégezték
az áramtalanítást.
Fülöpön „kutatja” a hajdú hagyományokat Kozso
Kozso is fellép Fülöpön október 8-án. A településen ezen a napon tartják a Hajdú Hagyományok nyomában című rendezvényt az Arany János utca 23 szám alatt. Az eseményen Kozsón túl fellép Betti és Josh és az A’la Carte Showband is. Íme a napi program: 8:00 Főzőverseny kezdete 10:00 Kerékpáros településkerülés (indulás a Rendezvénytérről) 11:00 Kíváncsi Katica […]
Így szólalt fel Nagy Ervin, A tanár a tanárok mellett
A színész is részt vette a tanárok szerdai tüntetésén a fővárosban, a színpadon még a pólójára is ráfújta a tüntetés szimbólumát. A színészt nagyon sokan A tanár című tévésorozat főszereplőjeként ismerik, szívügyének érzi a pedagógusok sorsát. A színész a tüntetésen a színpadon állva azt mondta, ő csak egy tanár a tévéből, és azt a tavaszi […]