Tragédia egy dallasi repülőshow-n: a levegőben ütközött össze két katonai gép – megrázó felvételek
Összeütközött és lezuhant két, második világháborús repülőgép szombaton egy légibemutatón az Egyesült Államokban, Dallas közelében. A helyszínen készült felvételeken az látható, hogy a két gép a levegőben összeütközik, az egyik repülő kettétörik, majd tűzgolyóként ér földet. A gépek – egyikük egy Boeing B-17 Flying Fortress – a Wings Over Dallas (Szárnyak Dallas fölött) nevű emlékműsoron […]
Donald Trump megismételtetné a választást
A korábbi elnök választási csalást emleget, miután az arizonai szenátusválasztáson is alulmaradt jelöltje.
Letartóztatták Szabó Bálintot, a botránypolitikust
Az elmemegfigyelőt nem tartotta indokoltnak a bíróság a korábbi elmeorvosi szakvélemény alapján.
Dunda György kapta az első Kosztolányi-díjat
A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója szerint soha nem volt még ilyen nehéz a kárpátaljai újságírók élete, mint most.
Döntött a Nemzetközi Öttusa Szövetség: lovaglás helyett akadályverseny
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete decemberben jelentette be, hogy az öttusa csak bizonyos feltételek teljesülése esetén kerülhet be a 2028-as olimpia programjába.
A francia elnökkel találkozott a magyar köztársasági elnök
Novák Katalin közösségi oldalán arról írt, bízik abban, hogy a francia köztársasági elnökkel közösen fognak dolgozni a béke útjában álló akadályok lebontásán.
„Ezerarcú csapat vagyunk most a 882.-et mutattuk”
Ezt a Balmazújvárosi FC edzője számolta ki, miután csapata négygólos különbséggel győzött a Kaba ellen a megyei első osztályú bajnokság szombati játéknapján.
A magyar forrásokat utalná Ukrajnának az Európai Unió
Magyarország támogatja Ukrajnát, erre a jövő évi költségvetésben is elkülönítette a megfelelő forrást. Az Európai Unió viszont a közös hitelfelvétel tervével a magyar forrásokat akarja átutalni az ukrán kormánynak.
Debrecennél akcióztak a Gripenek, bombafenyegetést kapott egy utasszállító
Egy Lengyelországból Izraelbe tartó civil utasszállító repülőgép kapott bombafenyegetést, amely miatt 2022. november 12-én, a délutáni órákban riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a gép a román légtérből lépett be hazánk légterébe. Ekkor a román légierőtől átvették a kísérési feladatot a Magyar Honvédség vadászgépei, és az utasszállítót a […]
Túl sok hibával játszott a DEAC kosárlabdacsapata
az eredeti hír itt elérhető
„Rotty. Ezt a játékot alázat, akarás és futás nélkül nem lehet játszani”
az eredeti hír itt elérhető
Nagy küzdelemben döntetlen Szombathelyen
A Debreceni Egyetem futsal csapata remekül kezdte a mérkőzést, ám a hazaiaknak sikerült egy pontot otthon tartaniuk.
Lottózott? Ezt az öt számot kellett volna megjátszani a főnyereményért
Íme a 45. heti nyerőszámok
Azt sem tudjuk, hova nézzünk: széttárta kabátját az ultra dögös kebelkirálynő
Félig-meddig öltözködési tanácsokkal szolgál legfrissebb fotója mellett Jessica Cakes. Úgy tűnik, a brutál mellű szőkeség már keményen készül a hideg napokra.
Kényszerleszállást hajtott végre egy bombafenyegetést kapott repülőgép
A Lengyelországból Izraelbe tartó civil utasszállítót a debreceni