Egyre több kórházban van látogatási tilalom
Az influenzajárvány miatt országszerte egyre több egészségügyi intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat. A budapesti Honvédkórház több telephelyén is tilos a látogatás. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hétfő este frissített listája szerint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ fővárosi Róbert Károly körúti, Podmaniczky utcai, Szanatórium utcai, továbbá Balatonfüreden a Szabadság utcai, Hévízen az […]
Túl a 100-on a csontvelő- transzplantációk száma
„Tanított” sejtekkel is képesek is pusztítani a vírusfertőzéseket a Debreceni Egyetemen.
Mi kell egy 10 pontos szúráshoz?
Hagymás vér reggelire, toroskáposzta ebédre, a hurka meg jó lesz később – Derecskén idén sem számított a napi kalóriabevitel.
Levéltárat avattak Debrecenben
Kilencezer folyóméternyi irat tárolására alkalmas épületet adtak át a Nyugati utca 3. szám alatt hétfőn. Az új levéltárat 200 millió forintból építették fel, a berendezésére további 25 millió forintot költenek közeljövőben.
Videó: Ezért nem szabad egy ralin a kanyarban fotózni (18+)
Csúnya baleset történt az atlantai Lewistonban, a Sno*Drift Rally-n. A jármű kisodródott a kanyarban, és elcsapta G David LeClair fotóst. A szerencsétlenül járt fotósnak eltört a válla, és a mája is megsérült.
Rákellenes világnap: Európai információs rendszer indul, hogy hatékonyabban segíthessünk
Mivel még mindig ezek a megbetegedések jelentik a második leggyakoribb halálokot az Európai Unióban, elengedhetetlenül fontos, hogy folyamatosan rendelkezésünkre álljanak a szükséges információk, és ezek birtokában erőteljes válaszintézkedéseket hozzunk a megelőzés, a korai felismerés és a korszerű kezelés elősegítése érdekében. Az Európai Bizottság tudományos szolgálata és tudásközpontja, a Közös Kutatóközpont (JRC) a rákellenes világnap alkalmából […]
Már pályázhatnak a Lorenzo Natali-médiadíjra a fejlesztés témájával foglalkozó újságírók
Az Európai Bizottság idén is pályázatot hirdet a Lorenzo Natali-médiadíj elnyerésére, mely a fenntartható fejlesztés témájában kiemelkedően magas színvonalú tudósításokat készítő újságírókat jutalmazza. A ma meghirdetett 2018. évi díjpályázatra február 5. és március 9. között lehet elektronikus, nyomtatásban megjelentetett és audiovizuális alkotásokkal jelentkezni. Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos a pályázat kapcsán […]
Avantgárd Maszkabál lesz a MODEM-ben
Avantgárd divatbemutatóval, kiállításmegnyitóval és díjátadóval, tánccal, performanszokkal, bábos programokkal és filmvetítéssel kísért jelmezes maszkabálba várnak mindenkit február 9-én 19 órától egészen éjfélig a MODEM-ben. A művészeti központ mindhárom szintjét megtöltő egész estés rendhagyó farsangi mulatságot Blattner Géza Billentyűk című kiállításához kapcsolódva rendezi a Vojtina Bábszínház a MODEM-mel és a Csokonai Színházzal közösen. Részletes program 18.30: Kapunyitás – érkezés jelmezben […]
Jól ráfázi, aki engedély nélkül gyűjt agancsot
Az engedély nélküli agancsgyűjtés a vadászati törvény szerint jogosulatlan vadászatnak minősül, és 100 ezertől ötmillió forintig terjedő bírsággal sújtható – hívta fel a figyelmet a Tolna Megyei Kormányhivatal vadászati szakügyintézője kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón. Kosaras Zoltán hangsúlyozta: a hullajtott agancs a vadászatra jogosultak tulajdona, és csak írásbeli engedéllyel lehet gyűjteni. Király István, az Országos Magyar Vadászkamara […]
Idősek loptak el egy táskát Debrecenben – ki tud róluk valamit?
A Debreceni Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt indított nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen nő 2018. január 22-én 8 óra 45 perc és 9 óra 45 perc között Debrecenben, a Kálvin téren lévő önkormányzat földszintjén hagyott kézitáskát a benne lévő értékekkel együtt ellopott. A nő 70 év körüli, alacsony, vékony testalkatú, ősz hajú. Az […]
A múlt század írói sereglését kutatja
Írásaiból, riportjaiból, előadásaiból a mezítlábas alföldi alkotók is megis- merhetők. Interjú dr. Bakó Endre Tol- dy Ferenc-díjas irodalomtörténésszel.
Amikor már nem játék a mobil
Tragikus példája lett az okostelefon-függőségnek az orosz tinilány halála, akit a kádban, zenehallgatás közben ölt meg – vélhetően – a bekapcsolt telefontöltő. Tényleg, ennyire része lett az életünknek az okostelefon?
Itt a tökéletes példa arra, miért nem éri meg rohanni a hóban!
Oroszországban járunk, de kivételesen ez egy olyan baleset, ami bármelyikünkkel megtörténhet, ha nem vagyunk elég figyelmesek.
Táskalopás: két idős nőt keresnek a debreceni rendőrök
Az önkormányzat földszintjéről vittek el egy otthagyott kézitáskát januárban. Jelentkezzen, aki tud valamit!
Videó: A mentő szirénázott, de jött a vonat… Itt mi lett volna a jó megoldás?
Az alábbi esetre nem sűrűn van példa, most azonban a lehető legrosszabb ütemben jött össze, és a mentős ráadásul be is ragadt a sorompók közé.