Előrelépés a szív- és érkutatásban
A Debreceni Egyetemen zajló szív- és az érrendszeri kutatásokról tartottak tudományos találkozót csütörtökön az intézményben. A több mint száz kutató részvételével zajló egyedülálló program eredményei nemzetközi viszonylatban is jelentősek. A Debreceni Egyetem több intézetének és klinikájának együttműködésével 1,2 milliárd forint pályázati forrásból valósult meg 2016-ban a Szív- és érkutatási kiválóságközpont, az „Ironheart”. A név arra […]
Halálos áldozatot követelt a pszichoaktív drog
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint T. S. 2015 szeptemberében vásárolt 10 gramm ADB-FUBINACA nevű pszichoaktív anyagot egy ismeretlen személytől. Úgy tervezte, hogy a kábítószer egy részét elfogyasztja, másik részét pedig értékesíti. Szeptember 5-én este hívta fel őt D.F., akivel később egy belvárosi nonstop élelmiszerbolt előtt találkoztak. A férfi csaknem 3 gramm kábítószert […]
Késsel követelte a bolt bevételét
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratának első vádpontja szerint a vádlott 2016. október végén érkezett Debrecenbe, ugyanis egy álláshirdetésre jelentkezett, egy tanyán dolgozott, mint állatgondozó, valamint a fenti helyen lakott. A munkáltatója 2016. december 24-én a vádlottat elküldte a tanyáról, mert nem volt elégedett a munkájával. T. P. december 29-én a délutáni órákban barátnőjével […]
A világhírű Budapest Klezmer Band lép fel a Csokonai Színházban
Karácsony előtt egy nappal adja hagyományos debreceni koncertjét a Budapest Klezmer Band a Csokonai Színházban. A zenekar 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel, virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a […]
Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora Tehetségkutatót rendeznek Rómában
November 28-december 1. között rendezik a Római Magyar Akadémián (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) a “Danubia talents” Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora Tehetségkutatót. A verseny célja a fiatal tehetségek felfedzése, zenei tanulmányainak elősegítése, ösztönzése, valamint a magyar kultúra, a méltán híres zenei hagyományok megismertetése és népszerűsítése. A program 2018. november 27-én a Danubia talents mesterkurzussal […]
Decemberben zárul a Bach összes orgonaműve sorozat
Szathmáry Zsigmond orgonaművész, zeneszerző estje zárja december 14-én a Bach összes orgonaműve című sorozatot a Hold utcai templomban Budapesten. A műsorban többek között a g-moll fantázia és fúga, az a-moll concerto Vivaldi nyomán, az Auf meinen lieben Gott, az In dulci jubilo és a Pastorella hangzik el. December 7-én a Junior Prima díjas Szabó Balázs […]
Mexikó beleegyezett Trump menekültügyi tervébe
Mexikó hamarosan hivatalba lépő vezetése beleegyezett abba, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya úgy alakítsa át az Egyesült Államok menekültügyi rendszerét, hogy a menedékkérelmet beadóknak Mexikóban kelljen kivárniuk beadványuk elbírálását – jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap. A baloldali Andrés Manuel López Obrador megválasztott mexikói elnök december 1-jén lép hivatalba. Leendő belügyminisztere, […]
Megverte az MTK-t a Diósgyőr – itt vannak az NBI szombati eredményei
Növelte előnyét az éllovas Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Ligában: a fővárosi együttes 2-0-ra legyőzte a Kisvárdát a 15. fordulóban, míg a második helyezett Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel. A mezőny hátsó részében álló csapatok közül a Puskás Akadémia a Haladás, a Diósgyőr pedig az MTK ellen szerzett otthon három pontot, míg a paksiak […]
A magyar állam támogatásával felépített orvoslakásokat adtak át Csíkszeredában
A magyar állam támogatásával felépített orvoslakásokat adtak át szombaton Csíkszeredában – írta a Székelyhon.ro portál. A 440 négyzetméter alapterületű, három lakást magába foglaló épületegyüttes kialakítása a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, illetve a marosvásárhelyi Studium – Prospero Alapítvány közbenjárásával valósult meg mintegy százmillió forintból. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért […]
Egy magyarországi kórház kifüggesztette: nem fogadnak el hálapénzt
A főorvos osztotta meg a nyilatkozatról készül képet.
Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának dolgozói kijelentik, hogy elkötelezett hívei a betegközpontú, minőségi, átlát…
Egymilliót érnek a négyesek az ötösön
A 47. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Möbelringen Kupa – Vereség a világbajnok franciáktól is
A magyar női kézilabda-válogatott 19-18-ra kikapott a világbajnok Franciaország csapatától a Möbelringen Kupa nemzetközi felkészülési torna szombati második fordulójában. Az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától csütörtökön 25-19-es vereséget szenvedtek a magyarok, akik vasárnap Dánia ellen zárják az Oslo melletti Fornebuban zajló tornát. Eredmény: Franciaország-Magyarország 19-18 (11-9) ————————————– a magyar gólszerzők: Planéta 6, Tóth G. 4, Kovacsics, […]
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő) 19 (tizenkilenc) 20 (húsz) 43 (negyvenhárom) 61 (hatvanegy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 46 darab, nyereményük egyenként 1.047.310 forint; 3 találatos szelvény 3324 darab, nyereményük egyenként 15.460 forint; 2 […]
Férfi kézilabda BL – A Szeged elvette a PSG veretlenségét
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 33-32-re legyőzte az addig veretlen francia Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a kilencedik forduló szombati rangadóján. Eredmény: férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, B csoport: MOL-Pick Szeged – Paris Saint-Germain (francia) 33-32 (16-14) ———————————————————— a Szeged gólszerzői: Sigurmannsson 11, Bodó, Canellas 4-4, Balogh Zs., Gaber, Bánhidi 3-3, Zsitnyikov, […]
Kihirdették a VII. Debreceni Bormustra csúcsborait
2012-ben döntött először úgy a Debreceni Borozó szerkesztősége, hogy a teszteken legjobban szereplő pincészeteknek lehetőséget biztosít arra, hogy a nagyközönségnek is megmutathassák legszebb boraikat. A kezdeményezésből hagyomány lett és évről-évre megrendezésre kerül Kelet-Magyarország egyik legszínvonalasabb boros rendezvénye, a Debreceni Bormustra. Idén november 24-én a már hetedik alkalommal megrendezett bormustrán a teljes Kárpát-medence borairól kaphatott az […]