2018.11.09

Jogerős: 5 év fegyházat kapot Kisbandi, az alvilág bankára

Jogerősen is öt év fegyházra ítélte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos Andrást szerdán a Debreceni Ítélőtábla.A sokáig nemzetközi körözés előtt álló, majd 2016 nyarán Brazíliából hazaszállított Lakatos Andrást még tavaly júliusban ítélte első fokon öt év fegyházbüntetésre különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás miatt a Debreceni Törvényszék. […]

további részletek
2018.11.09

Második lett a debreceni gimi a „Közlekedik a család” versenyen

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az idei évben is meghirdette a „Közlekedik a család” című közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. Idén a szervezők az oktatási intézmények felé is nyitottak, hiszen iskolák is regisztrálhattak a versenyben és mozgósíthatták a családokat. A rendezők megvizsgálták, hogy a jelentkező családok gyermekei, mely oktatási intézménybe járnak, honnan jelentkeztek a legtöbben, és díjban részesítették a […]

további részletek
2018.11.09

Megszületett az ítélet a fancsikai orvvadászok ügyében

A Debreceni Járásbíróság 2018. november 8-án kihirdetett ítéletében a két vádlottat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, orvvadászat bűntettében és lopás vétség kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért B. L. elsőrendű vádlottat 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg B. Á. másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év próbaidőre felfüggesztve ítélte. […]

további részletek
2018.11.09

Programsorozattal tiszteleg Debrecen a magyar nyelv napja előtt

2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése–az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára-november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A Debreceni Művelődési Központ a hagyományokhoz híven idén is méltó módon kíván megemlékezni az ünnepről a következő programsorozattal: November 13., 11.00 Partnervárosunk, Balatonfüred felhívására 2018. november 13-án 11.00 órakor Dsida Jenő halálának 80. évfordulója alkalmából a költő Az én dalom című versét közösen […]

további részletek
2018.11.09

Három majonéznél talált hiányosságokat a Nébih

Minden hetedik termék kifogásolható volt. Huszonkét majonézt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az ellenőrzött termékek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, háromnál azonban jelölési hiányosságokat találtak, illetve közülük kettőnél a tartósítószer tartalom kis mértékben meghaladta az előírt határértéket. A Nébih csütörtöki közleménye szerint a határérték feletti tartósítószer miatt a felügyelők összesen 300 ezer forint bírságot szabnak ki, […]

további részletek
2018.11.09

Életkezdési kölcsönnel ösztönözné az első gyermek megszületését a kormány

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok kamatmentes életkezdési kölcsöne, amelyről a nemzeti konzultációban is kikérik az emberek véleményét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Rétvári Bence azt mondta, kutatások szerint a magyarok család- és gyermekbarátok, családban szeretnének élni, ám a fiatalok általában eggyel több gyereket terveznek, mint amennyi megszületik. Ennek […]

további részletek
2018.11.09

Így lopják meg az utasokat a Liszt Ferenc Repülőtéren – vallott egy bennfentes

Szinte halászni kell az embereket a munkára, és gyakorlatilag bárkit felvesznek. A fizetés viszont megalázóan kevés. Egy reptéri rakodómunkás mesélt az Indexnek arról, hogy milyen módszerekkel fosztogatják egyes alkalmazottak a csomagokat. Ezerforintos órabérért végzünk nagyon nehéz munkát. Naponta több tonna csomagot is megemelünk. Kerozingőzben, sokszor térden kell dolgozni, ami tönkreteszi az ízületeket, a hallásvédő, amit […]

további részletek
2018.11.09

Újabb migránshullám érkezésére figyelmeztet a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Újabb migránshullám várható – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület csütörtöki, részben zárt ülése után. Mirkóczki Ádám azt mondta: megerősítést kaptak arról, hogy a nyugat-balkáni útvonal “ismét pezseg”, tavasszal újabb migránshullám várható. A beszámolók szerint viszont a magyar határvédelem stabil, a hatóságok fel vannak készülve arra, hogy a várhatóan érkező újabb hullámot […]

további részletek
2018.11.09

Húsadóval csökkentenék az egészségügyi kiadásokat brit kutatók

A vörös és feldolgozott húsokra kivetett adóval évente világszerte több mint 220 ezer ember halálát lehetne megelőzni és 40 milliárd dollár megtakarítást elérni az egészségügyi kiadások terén – állítják az Oxfordi Egyetem kutatói. A PLoS One című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői azt vizsgálták, hogy milyen mértékű adót kellene kivetni a vörös és feldolgozott húsokra […]

további részletek
2018.11.09

Az Európai Bizottság jelentősen csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását

Az Európai Bizottság (EB) jelentősen csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását, így 3,6 százalékos GDP-bővülésre számít a korábban közölt 4,5 százalék helyett. Az uniós végrehajtó szerv csütörtökön közzétett őszi prognózisában a jövő évre 3,8 százalékos román gazdasági növekedést valószínűsített a tavasszal közölt 3,9 százalék helyett. 2020-ra 3,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Az uniós […]

további részletek
2018.11.09

Épp csak beköszöntött az ősz, a közútkezelő már “elősózza” az utakat

Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül szombattól az ország teljes területén téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – tájékoztatta cég csütörtökön az MTI-t. Közleményük szerint a 19 megyei igazgatóságon, 93 mérnökségen és a központi irányításban is 24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban csaknem 4100-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a […]

további részletek
2018.11.09

CEU: az egyetem teljesíti a felsőoktatási törvény módosításának feltételét

A Közép-európai Egyetem (CEU) visszautasítja a Magyar Idők csütörtöki cikkében közölt “pontatlanságokat”; az egyetem szerint az Egyesült Államokban található Bard College-dzsal közösen működtetett oktatási programmal teljesítik a felsőoktatásról szóló törvény módosításának feltételét a származási országban folytatott oktatási tevékenységről. A CEU csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Magyar Idők egy, a birtokába került […]

további részletek
2018.11.09

Húsz évvel fiatalabbnak akarja nyilváníttatni magát egy holland férfi

Pert indított egy 69 éves holland férfi, hogy születési dátumát változtassák 20 évvel későbbire – adta hírül a BBC News. Emile Ratelband 1949. március 11-i születési dátumát 1969. március 11-re kéri módosítani, hogy kora miatt ne diszkriminálják álláskereséskor vagy párkereső oldalakon. A változtatás szerinte hasonló ahhoz, mint amikor valaki transzneművé nyilvánítja magát. “Olyan időket élünk, […]

további részletek
2018.11.09

Uniós szóvivő: az Európai Bizottság egyetlen újságírót sem zár ki sajtótájékoztatójáról kérdései miatt

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatójáról soha egyetlenegy újságírót sem rekeszt ki, nem szégyenít meg, nem diszkriminál, és egyetlen újságíróval sem bánik tiszteletlenül azért, mert kérdéseket tesz fel – jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön. A szóvivő elmondta, nem feladata semmilyen más sajtótájékoztatón, egyebek mellett a washingtoni Fehér Házban történtek bármiféle […]

további részletek
2018.11.08

Kormányszóvivő: Manfred Weber megválasztásával a Néppárt összezárt

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Manfred Weber megválasztásával az Európai Néppárt összezárt és olyan álláspontot vett fel, amely közelebb van az alapító atyák és például Helmut Kohl néhai német kancellár örökségéhez, ezáltal képviseli a magyar kormány álláspontját is. Kovács Zoltánt csütörtök este az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) […]

további részletek