Tomas Kosicky visszatér a Lokiba
Január elején bejelentette klubunk, hogy távozik Tomas Kosicky, akinek szerződése lejárt, és a DVSC nem élt opciós jogával – áll a DVSC oldalán.
Nemes célért fociztak a csapatok
Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a vasárnap délután rendezett jótékonysági futballgála iránt, amelynek a zsúfolásig megtelt Hódos Imre Rendezvénycsarnok adott otthont. Az eseményen három csapat, a Kowalsky meg a Vega zenekar, a DVSC Legends és a DVSC Ultras vett részt.
Debrecen és Nagyvárad együtt emlékezik meg Ady Endréről
Amellett, hogy Nagyvárad és Debrecen testvérvárosok, a két település fontos szerepet játszott Ady életében, hiszen a költő a cívisvárosban volt joghallgató, de Nagyváradon teljesedett ki és indult el választott pályáján.
Tél-művész: ilyen, amikor a természet alkot csodásat
A jégbefagyó kövek, a kerítés drótját belepő zúzmara… Mind csupa izgalmas, látványos alkotás. Imádjuk!
Kilencmilliárdos fejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetemen
Kilencmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetem (DE) campusain – közölte az intézmény kancellárja hétfőn, az egyetem központi épületében tartott projektindító rendezvényen. Bács Zoltán egyetemi tanár elmondta: a Debreceni Egyetem felsőoktatási infrastruktúrafejlesztése a gyakorlati és szakmai képzés megújítása érdekében című projektjük 6,225 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán. […]
Fotók: Emberek, akikkimaxolták a 10 éves kihívást
Életünk bármely szakaszában is járunk, ha visszatekintünk az egy évtizeddel fiatalabb mivoltunkra, biztos, hogy mosolyra húzódik a szánk. A közösségi médiában terjedő 10 éves kihívásnak köszönhetően is láthatjuk, az idő mindenkire hatással van. A következő fotókon olyan emberek szerepelnek, akik nemcsak megváltoztak, de hihetetlen módon szinte újjászülettek tíz év alatt.
Ne a fogadalmadért, magadért!
Kevesen vannak, akik ne tennének újévi fogadalmat szilveszter napján. A legnépszerűbb ígéretek között szerepel a fogyás, életmódváltás. Az év végi dőzsölés után nem egy lehetetlen feladat letenni a finom falatokat, talán még a szervezet is sóvárog a könnyedebb ételek után. Azonban ha látványos eredményeket szeretnénk elérni, akkor kitartónak kell lennünk.
Sokkolta az embereket ez a tök ártalmatlannak tűnő fotó – Te látod, mi a hiba a képen?
Egy tök ártalmatlannak tűnő fotó hozta rá a frászt a net népére: pedig első ránézésre nincs semmi furcsa a képen – egy kisebb társaság elment vacsorázni, majd lőttek egy fényképet, amire aztán sorban érkeztek a lájkok. Míg aztán ki nem szúrta valaki, hogy valami nincs egészen rendben ezzel a fotóval… Te látod?
Letörte a sorompót, majd lelépett
Egy debreceni férfi gépkocsijával nekiütközött egy vasúti sorompónak, amely letört. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A nyomozás adatai szerint egy sofőr az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2018. október 26-án 13 óra körül Debrecenben, a Gázvezeték utcán, amikor figyelmen kívül hagyta a vasúti átjárót biztosító sorompó tilos jelzését és nekiment a csapórúdnak, amely letört. […]
Lukácsék világkörüli turnéra indulnak
Gazdára talált Fejes Tomi dobcucca: a Petőfi Rádió műsorában kihirdették, hogy a „Legyél dobsztár” pályázat döntősei közül ki viheti haza a nagy értékű hangszert. Az is kiderült, hogy 2020-ban nem fogunk találkozni a Tankcsapdával a hazai színpadokon.
Századvég: egyre többen fizetnek adót Magyarországon
Tovább “fehéredett” a gazdaság Magyarországon tavaly, egyre többen fizetnek adót – mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. A közgazdász felidézte, 2018-ban 11,4 százalékkal nőtt az állam áfából származó bevétele. A műsorban bemutatott grafikon szerint tavaly 12 444 milliárd forintot tett ki az összes adóbevétel, míg 2017-ben ez a szám […]
Guzmicsot a válogatottság is motiválta, amikor a Slovan Bratislavához szerződött
Guzmics Richárdot a válogatottság is motiválta, amikor aláírta év végéig szóló szerződését a Slovan Bratislava labdarúgócsapatához. A 31 éves védő a szlovák klub honlapjának elmondta: nagyon szeretett volna olyan csapathoz igazolni, amelynek reális esélye van trófeák megnyerésére, illetve ahonnan jó teljesítményével ismét felhívhatja magára a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a figyelmét. “Szeretnék újra válogatott lenni” […]
Nincs távfűtés hatezerötszáz szombathelyi lakásban
Nem üzemel a távfűtés 6500 szombathelyi lakásban és 170 közületi fogyasztónál műszaki hiba miatt – tájékoztatta a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. sajtóreferense hétfő délelőtt az MTI-t. Kocsis Tóth Ildikó közölte: a Vízöntő utcában lévő kazánház területén kilyukadt a távvezeték, ezért átmenetileg szünetel a távhőszolgáltatás az Oladi lakótelepen, a Derkovits városrészen, valamint a Paragvári, a Petőfi, a […]
Miskolcon elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
Miskolcon fokozatosan romlik a levegő minősége, ezért Kriza Ákos polgármester hétfőn elrendelte a szmogriaó tájékoztatási fokozatát – tájékoztatta a polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-t. A közlemény szerint az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért döntött így a polgármester. Kriza Ákos ezért egyebek mellett arra kéri a miskolciakat, hogy lehetőleg […]
Elpusztult a világ valószínűleg legmagányosabb kacsája
Elpusztult a világ legmagányosabb kacsája: Trevor, a csendes-óceáni Niue sziget egyetlen kacsája valószínűleg egy kutya áldozatául esett. A hírt a helyi kereskedelmi kamara vezetője, Rae Findlay közölte hétfőn a BBC televízióval. Findlay Facebook-oldalt is létrehozott Trevornak. A kacsa egy éve landolt az 1500 lakossal rendelkező Niue szigetén, de máig nem tudni, honnan érkezett. Feltételezhetően 2500 […]