2019.01.22

Jogerősen hat évre ítéltek egy albán kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy albán férfit, aki csaknem tíz kilogramm heroint próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni 2017-ben. A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről. A fiatal férfi 2017 októberében elvállalta, hogy 1500 euró ellenében […]

további részletek
2019.01.22

Ennyi lehet idén a bérnövekedés az elemzők szerint

Az idén is marad az erőteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt. A 3,1 százalékos novemberi […]

további részletek
2019.01.22

Ököllel ütötte a feleségét, a bíróság ítélkezett

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a hajdúdorogi férfi ellen, aki a vita hevében ököllel kétszer megütötte volt felesége arcát.2018. augusztus 8-án 20 óra körüli időben a férfi elment volt felesége hajdúdorogi házához, azért, hogy a közös autójukat onnan elvigye. A vádlott és a sértett is beült […]

további részletek
2019.01.22

Gyakorlatlan sofőr hajtott a vonat elé Debrecen közelében

A vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőző két éven belül szerzett jogosítványt, kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkezett. 2018. március 24-én reggel 8:30 perc körüli időpontban Debrecen külső területén haladt személygépkocsijával borult időben, de nappali, természetes fényviszonyok között, gyér forgalmú úton, amikor is egy vasúti kereszteződéshez érkezve nagyfokú figyelmetlensége folytán nem észlelte kellő időben az átjárót biztosító fényjelző […]

további részletek
2019.01.22

Csicsergő családi nap lesz a debrecen állatkertben

A debreceni állatkert szeretettel várja vendégeit 2019. január 27-én, vasárnap 9-től 13 óráig egy igazi madárbarát alkalomra. Az érdeklődők számos tudnivalót hallhatnak sok egyéb érdekesség mellett az év madaráról, majd próbára tehetik tudásukat a madárismereti vetélkedőn és lehetőségük lesz madárodú készítésére is. A látogatók testközelből találkozhatnak hazánk egyik legnépszerűbb ragadozómadarával, az egerészölyvvel, valamint láthatnak éppen […]

további részletek
2019.01.22

Fölényesen győzött a DEAC

A pontok és a helyezések kapcsán nem maradt már tétje a Gyergyói HK hétfő esti, debreceni vendégszereplésének, annál fontosabb volt viszont a presztízs és a hangulati tényezők szempontjából. 

további részletek
2019.01.22

Idén kezdődhet az építkezés a Gönczy Pál Utcai Óvodában

A Gönczy Pál Utcai Óvoda sportszobájának építése már több mint két éve várat magára. Az óvodabővítés terve már 2016 decemberében engedélyt kapott, azonban azzal a kikötéssel, hogy a használatbavételi engedély addig nem adható ki az új létesítményre, míg hozzá oltóvíztározó nem épül.

további részletek
2019.01.22

Megszületett Kiss Ramóna babája, az első kép mindenkit meglepett

Kiss Ramóna vasárnap anya lett, párja, Lékai Máté, a magyar kézilabda-válogatott játékosa azt nyilatkozta: – Életem legjobb napja ez! Ennél nagyszerűbb nem lehetne! Nyertünk, apa lettem, boldog vagyok!

további részletek
2019.01.22

Élménylőtér

Végre valami mozdul ebben a szürke januári légben, akkor, amikor a fél ország lélekben még télialszik, fél ország pedig már a valóságban is a síléceket csatolja. Az történt, hogy a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda kihirdette a 2018-as esztendő szavait. Köztük az antiszavakat is – ez utóbbi mezőnyben vitte el a pálmát az élménylőtér. Fábián György írása.

további részletek
2019.01.22

Tetszetős a fiatal kézilabdázók teljesítménye

Már csak egy meccs vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra a  világ-bajnokságon a középdöntőben, szerdán 18 órától Norvégiával csapnak össze Lékai Mátéék. 

további részletek
2019.01.22

Pánik tört ki a neten emiatt a fotó miatt – Te látod, miért?

Nem, természetesen nem arról van szó, hogy a kislány arca homályos – direkt van felismerhetetlenre torzítva a gyermek. De van egy aprócska részlet a fotón, ami kiverte a biztosítékot a netezőknél. Te látod?

további részletek
2019.01.22

Cápától a kisbabáig – Íme a 10 legbizarrabb hotelszobában talált dolog…

Van az úgy, hogy az ember elhagyja a családtagjait, na de egy cápát hogy lehet a hotelben hagyni, most komolyan?

további részletek
2019.01.22

Gondolatok a magyar kultúra napjára

A kultúra mindenkinek mást jelent, az egyes emberek más szemszögből közelítik meg. De éppen az a legszebb benne, hogy bárhogyan is értelmezzük, összeköt bennünket.

további részletek
2019.01.22

Kultúránk tele van ékkövekkel

A Kodály Filharmónia Debrecen 2011 óta fogja össze a cívisváros két nagy zenei együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus munkáját Somogyi-Tóth Dániel irányításával. Az igazgató-művészeti vezetőt a magyar kultúra napja apropóján kérdeztük.

további részletek
2019.01.22

Egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából kiderül: a beérkezett adatok alapján megyénkben az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek aránya elérte a járványküszöb szintjét.

további részletek