Lewis Hamilton hatodszor világbajnok
Címét megvédve hatodszor lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki az Egyesült Államok Nagydíján másodikként ért célba vasárnap, és két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben. A futamot Hamilton csapattársa, az első helyről indult finn Valtteri Bottas nyerte, aki pályafutása hetedik, idei negyedik sikerét ünnepelhette. A […]
Bottas győzött, Hamilton hatodszor lett világbajnok
Két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben a címvédő pilóta.
Csalódást okozott az amerikai kasszáknál az új Terminátor
A kritikák és a közönség viszont kedvezően fogadta a filmet.
Szkander-vb – Két magyar ezüst a felnőttek között
Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a legeredményesebb magyar a vasárnap zárult romániai szkander-világbajnokságon, miután a felnőtt mezőnyben jobb kézzel és ballal is ezüstérmet szerzett a nők 70 kilogrammos súlycsoportjában. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a constantai versenyen Kőváriné a masters korosztályban is asztalhoz állt, ott mindkét kézzel világbajnok lett, így összesen négy éremmel fejezte be a […]
Ennyit keres ma egy kétkezi munkás Magyarországon
Több mint ötödével, 1184 forintra nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, van olyan település, ahol az átlagos szint az 1600 forintot is meghaladja – derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek. A munkaerő-kölcsönzéssel […]
Tömeges lakcímbejelentés miatt ismételni kell a választást Várföldén
A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint november 10-én meg kell ismételni a polgármester- és képviselőválasztást a Zala megyei Várföldén, ahol az önkormányzati választást megelőzően, rövid idő alatt, több mint 50 százalékkal növekedett a bejelentkezettek száma. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint két független polgármester- és tíz független képviselőjelölt mérette meg magát október 13-án. Az eddig is […]
Mentett parlagi sasokat engednek vissza a szabadba
Természetvédelmi együttműködés eredményeként egy öreg és egy fiatal mentett parlagi sast engednek szabadon november 6-án a Jászberényi Sasközpontból – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel. A fiatal sast lakossági bejelentés alapján találták Somogyvámos közelében, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz (BFNPI) került. A madáron nem volt nyoma sérülésnek, de egyértelműen mérgezéses […]
Helyreállt a paksi atomerőmű negyedik blokkja
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, amely csütörtökön állt le – közölte honlapján az atomerőmű. A leállást egy transzformátorhoz kapcsolódó, árammérést végző ellenőrző berendezés meghibásodása okozta – írta az Országos Atomenergia Hivatal. A szakemberek a hibát kijavították, a blokk biztonsága nem volt és nincs veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nem volt […]
Johnson: “Ha megnyerjük a választást, december közepére meglesz a Brexit-megállapodás”
A brit miniszterelnök szerint ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a decemberi előrehozott parlamenti választást, már december közepére “véghezviszi a Brexitet”. Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette azt is: Donald Trump amerikai elnök téved, ha úgy gondolja, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás akadályozza a brit-amerikai kereskedelmet. […]
Újra Magyarországon ad szólóestet Jevgenyij Kiszin
Beethoven műveit szólaltatja majd meg.
Hamarosan kezdődnek a Cziffra Fesztivál felvezető programjai
A belépés díjtalan, de regisztrálni kell.
Sorsoltak az asztalitenisz csapat Európa-bajnokság selejtezőjére
A magyar férficsapat Finnországgal és Skóciával, a női együttes pedig Svédországgal és Szlovákiával kerül azonos csoportba.
Vállalkozásfejlesztési programot hirdettek a V4-es országokban
Ez egy tehetséggondozó program fiatal vállalkozóknak.
A National Geographic oldalán is visszamosolyog ránk a Nagytemplom
A Debreceni Református Nagytemplom számtalan fotóművészt megihletett, jóformán minden oldalról, szögből „lőttek” már sorozatokat a cívisvárosi látványosságról.
Szakértő: a magyar gazdasági teljesítmény a közelmúltban kiváló volt
Fontos, hogy a magyar gazdaság exportképessége tovább nőjön, ez viszont nagyban függ a világpiaci helyzet alakulásától.