Karácsonyi albumot készített Paul McCartney, de sosem fogja kiadni
Úgy gondolta, kevés a jó ünnepi zene.
A rendszerváltozás, 30 év távlatából
Zétényi Zsolt a debreceni előadásában úgy vélte: Pozsgay Imre lett volna alkalmas köztársasági elnöknek.
Többen életüket vesztették egy bangladesi illegális műanyaggyártó üzemben keletkezett tűzben
Legalább 13 ember meghalt, és 35-en életveszélyesen megsérültek.
Keresztény művészet, középiskolás szemmel
Fiatal tehetségek alkotásaiból nyílt kiállítás a görögkatolikus érseki hivatalban.
Magabiztos siker az Eszterházy ellen
A másodosztály Keleti csoportjának listavezetője, az Eszterházy SC csapata ellen játszott felkészülési meccset a DVSC Schaeffler csütörtökön a Hódosban.
Székely gyermekek adtak adventi műsort az Országházban
Erdély kincseit hozták el a Parlamentbe.
Igazi hazafiként élnek e vidéken a hajdúk
Városnapon ünnepeltek Hajdúhadházon december 12-én, a kiváltságadományozás évfordulóján.
Visszatértek az óriáspandák a kínai kutatóközpontba
Egy anyát és a kölykeit azért vitték vissza a kutatóállomásra, hogy megvédjék őket a kemény téltől.
Orbán Viktor bevallotta, hogy Magyarország egy szegény ország
Harci hevületében mondott érdekeseket. A klímaváltozás elleni küzdelemről csütörtökön kezdődő tárgyaláson várható “csata közép-európai és magyar nézőpontból arról fog szólni, hogy ne engedjük meg a brüsszeli bürokratáknak azt, hogy megint a szegény emberekkel és a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, az európai uniós […]
Életre szóló élmény volt a díjátadó
Prima díjat kapott a Fazekas dinasztia a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában.
Meggyújtják a harmadik gyertyát is, így változik miatta a debreceni villamosközlekedés
Ezen a hétvégén, azaz 2019. december 15-én lesz advent harmadik vasárnapja. A gyertyagyújtási ünnepség előtt ünnepi menet lesz, ezért 16 óra 50 perc és várhatóan 17 óra 10 perc között forgalomkorlátozás lesz érvényben a Városháza és a Kálvin tér között. Az 1-es és 2-es villamosok ez alatt az időszak alatt két szakaszban közlekednek, az alábbiak szerint: 1-2-es közös […]
Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni
Az 1989: Istennél a szabadítás című egyházi szimpóziummal kezdődött el a népfelkelés évfordulós rendezvénysorozata.
Csak egy mosolyt kértek cserébe
Forró teát és meleg pogácsát kínálnak az általános iskolások advent idején a nyíracsádi községi piacon.
Varga Mihály: folytatni kell az államadósság csökkentését
Az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány 2022 végére – mondta a pénzügyminiszter.
Farkas István életművéből nyílt kiállítás
Auschwitzban gyilkolták meg a festőművészt 75 évvel ezelőtt.
