Éremeső hullt a debreceni karatékákra
Harminc egyesület harcosai léptek tatamira.
Nagy dugó Polgárnál az M3-ason, 2 kilométeres a sor
az eredeti hír itt elérhető
NB III.: nem fogta vissza magát Sényőn a kis Loki, hatig meg sem álltak
az eredeti hír itt elérhető
Újabb hajdúdorogi utcát vettek be a munkagépek
az eredeti hír itt elérhető
Elektronikaihulladék-gyűjtés lesz Hajdúdorogon
az eredeti hír itt elérhető
Ezzel a trükkel rengeteget spórolhat a fűtésszámláján
Csak két botra lesz szüksége.
Kamikaze napokon van túl Senánszky Petra
A DSI Debrecen klasszisa egy arany- és egy bronzéremmel, valamint két egyéni csúccsal zárta az ob-t.
Nagyszerű győzelem
Remekül játszott, magabiztosan, tizenöt góllal győzte le a Mátészalkát Márián Blanka együttese az NB II.-ben.
Éles helyzetekben sem remeg meg Vágner Lara keze
A Bihari-, és a Püspökladányi Lövészklub 17 éves junior korú versenyzője örül, hogy rátalált arra, amiben örömét leli.
NB III.: semmi sem sikerült, hazai pályán kapott ki a DEAC
A DEAC egy hármast szedett be a tiszaújvárosiaktól.
Három épületben négyszáz katonának ad szállást Hajdúnánás
Harci járművek megjelenésére azonban nem kell számítani a gyakorlat ideje alatt.
Pockok ellen segít a NAK
Segíti a gazdákat a pocokinvázió elleni küzdelemben, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kérésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a korábbinál 20 százalékkal nagyobb mennyiség kihelyezését engedi a védekezésre használható kés…
Újra jön a Méliusz Alzheimer Café
az eredeti hír itt elérhető
Adventi családi délután a Kölcsey-iskolában
az eredeti hír itt elérhető
Adománygyűjtéssel egybekötött ruhavásár Balmazújvárosban
az eredeti hír itt elérhető