Megtörtént, amitől Balmazújvárosban sokan tartottak: nem utalt bért az önkormányzat
Ferenczi Mária a portálunknak korábban elmondta, a képviselők fele addig nem tudja elfogadni a rendeleteket, amíg nem látják át, hogy mire és hogyan lett felhasználva a település tavalyi, közel hatmilliárdos kiadása.

Menczer Tamás: a gyermek az első
„Tanuszodát azért építünk, mert a gyermek az első” – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budakeszin, a Hargitay András Tanuszoda átadásán.
Debreceniek az U19-es válogatottban
Három meccs vár a csapatra Észak-Írországban.
Bárány Donáté a forduló gólja!
Több sportoldalon is méltatták a találatot.
Több autó is összeütközött az M3-ason Polgárnál
Egy ember megsérült a balesetben.
“Ez a hat ember Balmazújváros történetében a legszégyenteljesebb dolgokat műveli” – fideszes vezérlettel lehetetleníték el a polgármestert
Továbbra sem szavazza meg hat képviselő Balmazújváros 2022-es zárszámadását, így nem kaphatnak fizetést az önkormányzati dolgozók – derül ki Hegedüs Péter Facebook-videójából. “Van 600 millió forintunk visszatartva, van 300 millió forint kifizetnivalónk, de ehhez a 600 millióhoz nem jutunk hozzá, mert vannak hatan: Ferenczi Mária (Célbakisér), Dobi Sándorné (Célbakisér), Tóth Attila (Fidesz), Béke Imréné (Fidesz), […]
Teljesen új elméletet állított fel az állatvilágban a Debreceni Egyetem kutatócsoportja
A monogámia és a poligámia jelensége mögé néztek be szinte az összes kontinensen.

Már készül a jégpálya a debreceni főtéren – fotókkal
Hamarosan csúszkálhatunk majd a minden évben népszerű létesítményben.

A Béres újabb 10 millió forint értékű könyvadománnyal támogatja a Rákóczi Szövetséget
Az alapítvány a Miniszterelnökség és Schmitt Pál volt köztársasági elnök támogatásával 1200 példány Szép magyar ének kötetet ajándékozott a Rákóczi Szövetség részére azzal a céllal, hogy a külhoni gyermekekkel a magyar dalkincset megismertesse, ezáltal…

Kósa Lajos: Debrecenben nem lesz migránstábor!
A helyi politikusok élesen ellenzik, hogy újranyissák a menekülttábort a cívisvárosban.