2021.03.24

Bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen a Minority SafePack kezdeményezői

A döntés megszületéséig, amely akár másfél-két évig is elhúzódhat, folytatják munkát az uniós kisebbségvédelmi törvények megszületéséért.

további részletek
2021.03.24

Elhunyt Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, az MMA rendes tagja

Elhunyt 66 éves korában Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, színházi rendező, Shakespeare-kutató, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta a köztestület szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Nagy Attilát kedden érte a halál. A nemzetközi hírű Shakespeare-kutatót, aki az erdélyi színházi hagyományőrzésben is fontos szerepet vállalt, a Magyar Művészeti Akadémia […]

további részletek
2021.03.24

Zsóri Dániel súlyos sérülést szenvedett, vége a szezonjának

Zsóri Dániel, a Budafoki MTE labdarúgója számára súlyos térdsérülés miatt véget ért a jelenlegi szezon. A 2019-ben Puskás-díjas csatár térde vasárnap, a magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatott edzésén megbicsaklott egy párharc során, ezért nem tudta folytatni a gyakorlást. Szenzációs siker! Zsóri Dániel nyerte a Puskás-díjat A BMTE honlapjának szerdai híradása szerint az alapos […]

további részletek
2021.03.24

Közel az olimpiai kvótához a 4×200 méteres férfi gyorsváltó

A 4×200 méteres férfi gyorsváltó szerdán országos csúcsot ért el az úszók országos bajnokságán a Duna Arénában. A Zombori Gábor, Németh Nándor, Holló Balázs, Milák Kristóf összeállítású négyes versenyen kívül 7:07.67 perces idővel teljesítette a távot, amivel a 2009. július 31. óta fennállt, 7:08.24 perces rekordot adta át a múltnak. A váltó ezzel “fél lábbal” […]

további részletek
2021.03.24

Magyarország ellenáll a rezsiköltségek növekedésének (videó)

Az Európai Unióban Magyarországon a legolcsóbbak a háztartási villamosenergia- és földgázárak.

további részletek
2021.03.24

Megverte Luxemburgot a Debrecenben vendégeskedő katari válogatott

az eredeti hír itt elérhető

további részletek
2021.03.24

Aggasztó témát hozott fel az otthon elvégezhető abortusz Angliában

A koronavírus-járvány miatt bevezették, hogy a nők otthon, ellenőrzés nélkül vehessenek be olyan pirulát, amivel megszakítják a terhességüket.

további részletek
2021.03.24

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára

A napokban a Brent olaj hordónkénti ára beesett egészen a 60 dolláros szintig, így péntektől újabb árcsökkenést tapasztalhatunk a hazai kutakon – tudta meg a Holtankoljak.hu. A benzin átlagára bruttó 5 forinttal csökken, míg a gázolajért a hét második felében bruttó 4 forinttal fizetünk majd kevesebbet. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: […]

további részletek
2021.03.24

Meglepetést ígérnek a lengyelek a magyarok elleni vb-selejtező előtt

A lengyel labdarúgó-válogatott csütörtökön játszik majd először Paulo Sousa irányításával.

további részletek
2021.03.24

Blinken: az Egyesült Államok első számú partnerként tekint az Európai Unióra

Mivel az Egyesült Államok első számú partnereként tekint az Európai Unióra, Antony Blinken európai látogatásának egyik célja, hogy Washington megújítsa szövetségeseivel és partnereivel ápolt kapcsolatait – ezt maga az amerikai külügyminiszter jelentette ki szerdán Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében, ahol Ursula von der Leyennel, az uniós végrehajtó testület elnökével találkozott. Blinken – aki a NATO-tagországok […]

további részletek
2021.03.24

Az esőzésektől remélik, hogy megállítják az egérinváziót Ausztráliában

Három embert kórházba kellett vinni egérharapások miatt, egy férfi házi egerek terjesztette vírusos agyhártyagyulladást kapott.

további részletek
2021.03.24

Rossi: két forgatókönyvre is felkészültünk

Marco Rossi szövetségi kapitány két forgatókönyvre is felkészítette a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön a lengyelek ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot. “Nem vagyok Nostradamus, hogy kitaláljam, a rivális új edzője, Paulo Sousa milyen elképzelésekkel küldi pályára a csapatát, de felkészültünk arra, hogy három vagy négy védővel állnak ki. A tervünk megvan, a kérdés […]

további részletek
2021.03.24

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek Debrecenben

A Nyíl – Hadházi utcai és a kapcsolódó Bem téri csomópont átépítése miatti vízvezeték kiváltási munka újabb szakaszba lépett – közölte az önkormányzat. A kivitelezési munka II. ütemében 2021. március 25-től az alábbi forgalomkorlátozás kerül bevezetésre: A Bem téri csomópontban a Füredi út irányából a Péterfia irányába kanyarodók részére a jobbra kanyarodó sáv ideiglenesen lezárásra […]

további részletek
2021.03.24

Még szerződés sincs, de több millió kínai és indiai vakcina érkezik Magyarországra

Még nem történt meg a szerződéskötés, de heteken belül több millió érkezhet Magyarországra a kínai és az indiai vakcinákból – tudta meg az atv.hu a Külügyminisztériumtól. Az OGYÉI március 22-én jelentette be, hogy hamarosan újabb két keleti vakcina, CanSino és a CoviShield válhat hamarosan elérhetővé hazánkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya arra a kérdésére, hogy […]

további részletek
2021.03.24

Varga Judit: az EP ismét megpróbálja rátenni a kezét a magyar embereknek járó forrásokra

Decemberben a kormány sikeresen elhárította a baloldal támadásait, és megvédte a magyarok érdekeit.

további részletek