Az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot a miniszterelnök
Orbán Viktor az Operatív Törzs szakembereivel tárgyal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezés következő lépéseiről.
Elfáradtunk
Ki fekszik keresztbe annak, hogy a magyar játékosok és persze a csapatok a bajnokikon nagyobb tempóban és intenzitással futballozzanak?
Tömegesen követtek el nemi erőszakot az észak-etióp Tigré tartományban
A már amúgy is szegény, körülbelül ötmillió lakosú régióban humanitárius katasztrófa alakult ki.
Egyvalaki meglátogathatta Törőcsik Marit
Jordán Tamás annyira aggódott, hogy külön engedéllyel elintézte, hogy találkozhasson a kórházban betegeskedő színészlegendával.
2021.03.26.
az eredeti hír itt elérhető
Új notebookot vegyünk, vagy inkább fejlesszünk?
A hazai notebookok közel fele öt évnél is idősebb. Felhasználóik elégedetlenek, de a legtöbb esetben van megoldás, amihez nem kell sok százezer forintot kiadni.
Észak-Korea állítása szerint új rakétákat tesztelt a csütörtöki két kilövéssel
Katonai elemzők szerint Phenjan ezzel nyomást akar gyakorolni az új amerikai kormányra.
Május végére már halhiány alakulhat ki
A jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export miatt május végére elfogy a hazai halastavak készlete, és július végéig hiány alakulhat ki a piacon.
Agresszív hódok tartják rettegésben a kerttulajdonosokat (videó)
Időről időre kidöntött és megrágott gyümölcsfák látványával szembesülnek a salgótarjáni kerttulajdonosok. Már szabályosan rettegésben tartják őket a hódok.
Pénteken sok napsütésre számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
Napi keresztrejtvény
az eredeti hír itt elérhető
Napi sudoku – könnyebb verzió
az eredeti hír itt elérhető
Napi sudoku – nehezebb verzió
az eredeti hír itt elérhető
A „Vasi vadkörte pálinka” felkerült az uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzések listájára
Az Európai Bizottság a mai napon jóváhagyta, hogy a vasi vadkörtepálinka felkerüljön a földrajzi jelzések uniós listájára, vagyis azoknak a termékeknek a jegyzékére, amelyeknek a neve védelemben részesül az Európai Unióban. A pálinkát a Vas és Zala megyében őshonos körtefajból, a vadkörtéből – népies nevén a vackorból – állítják elő. A régióban termelt vadkörte magasabb […]
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara továbbra is távügyintézési rend szerint folytatja működését
A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a Kamara április 6-áig továbbra is távügyintézési rend szerint folytatja működését valamennyi – debreceni, berettyóújfalui, hajdúböszörményi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói és püspökladányi – irodájában. Mindent megteszünk azért, hogy ebben az átmeneti időben is segítsük az Önök munkáját, munkatársaink mobiltelefonon és e-mailben készséggel állnak az Önök szíves rendelkezésére. Elérhetőségeink, további aktuális tájékoztatás, hírek a https://hbkik.hu weboldalon találhatók. Kamarai regisztráció: +36 20 437 7243; +36 30 […]
