Mától segíthetjük szívekkel a hajdú-bihari szépségeket
Tündérszépek országos szépségversenyünk második szakaszához ért, melyben megyénk szerdán kiválasztott legszebbjei a régió szépségeivel versenyeznek.
Előkerült a puttonyfecskendő szerdán
Műszaki beavatkozások és tűzesetek miatt riasztották a hivatásos az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat szerdán Hajdú-Bihar megyében – tette közzé a megyei katasztrófavédelem. Árokba borult egy autó szerda reggel Hajdúszovát és Földes közötti útszakaszon. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók vonultak, akik átvizsgálták a járművet és áramtalanították azt. Lehasadt egy tíz méteres fa egyik ága tegnap Debrecenben, a Wesselényi […]
Veszélyben a BKV működése
A főváros nem támogatja a BKV dolgozóinak béremelését.
Ferenc pápa is megemlékezett Dantéról
Az egyházfő a „remény prófétájaként” méltatta az olasz költőt.
Friss látványtervek a megújuló Pallagi úti sétányról a Nagyerdőn
Mint, ahogy arról tegnap hírt adtunk 736 millió forint kormányzati pénzből indulnak fejlesztések a Nagyerdőn. Folytatódik a debreceni Nagyerdő felújítási programja: a Varázserdő névre keresztelt beruházás részeként megkezdődött a Pallagi úton a strand melletti sétány második ütemének kialakítása. A csütörtöki bejelentésről részleteket ebben a cikkben olvashat: Kósa: 736 millió forint kormányzati pénzből fejlesztenek a Nagyerdőn […]
A vidám mosoly már fél egészséggel felér
Néhány egyszerű praktikával jobb közérzetet teremthetünk magunknak, ami az egészségünkre is kihat.
Egy éve nem ölelhették magukhoz szeretteiket az idősotthonok lakói
Már az is erőt ad, ha hallanak a hozzátartozókról.
Orbán Viktor: tudom, hogy szabad nyarunk lesz
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában beszél a járványkezeléssel kapcsolatos legfrissebb döntésekről.
Novák: most lehetőség nyílik arra, hogy képviseljük a kereszténydemokrata értékeket
A Fidesz nehezen búcsúzott el az Európai Néppárttól (EPP), de ideje volt kilépnie – jelentette ki a Fidesz alelnöke.
Az internet már büntet: elszabadultak az indulatok Berkiék miatt
Durva mocskolódás folyik az izomceleb Instagram-oldalán.
Helen Mirren ezt gondolja az előadóművészek helyzetéről
A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön – hangsúlyozza Helen Mirren angol színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt. A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának […]
Az MTA-elnök szerint a pandémia összehozta az ország vezető és tudományos elitjét
A Magyar Tudományos Akadémia poszt-Covid-stratégiát, illetve egy középtávú nemzeti pandémiás tervet is kidolgoz.
Peking brit személyeket és intézményeket szankcionál ellenintézkedésként Hszincsianggal kapcsolatban
A kínai külügyminisztérium szankciókkal sújtott pénteken kilenc brit állampolgárt és négy jogi személyt válaszul arra, hogy az Egyesült Királyság más országokkal közösen szankcionált kínai állampolgárokat az északnyugat-kínai Hszincsingban elkövetett emberjog-sértések miatt. Az ellenszankciók mások között Iain Duncan Smith-t, a brit Konzervatív Párt korábbi elnökét, valamint a párt emberi jogi bizottságát érintik. A kínai külügyminisztérium az […]
EU-csúcs – Michel: az EU gyorsítja a koronavírus elleni vakcinák gyártását, és javítja a tagországok közötti elosztásukat
Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapja utáni sajtótájékoztatóján. Charles Michel közölte: a következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen […]
Az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot a miniszterelnök
Orbán Viktor az Operatív Törzs szakembereivel tárgyal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezés következő lépéseiről.
