Szijjártó: még erősebben kell fellépni Brüsszel migrációpárti politikájával szemben
A külgazdasági és külügyminiszter Bécsben tárgyalt Norbert Hoferrel, az osztrák parlament alelnökével, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével.
Csaknem százéves tengeralattjáró roncsát találták meg
Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.
Nézd vissza a csoportkörök legszebb pillanatait (videó)
Hangolódjatok a rájátszásra a csoportkörök küzdelmeinek legjobb pillanataival.
Nem is Kínából indult a járvány? Rejtélyes minta került elő
Koronavírust találtak egy tavaly novemberben lefagyasztott olasz nyálmintában.
Életmentésre alkalmas adományt kaptak a Debrecen vonzáskörzetében élő rászorultak
az eredeti hír itt elérhető
Elvitték a rendőrök dr. Gődényt
Bajba sodorta magát a járványszkeptikus gyógyszerés. Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értelmezte a Párbeszéd képviselőjének, Kocsis-Cake Olivionak, azt az írásbeli kérdését, amelyben azt firtatta, hol marad a fellépés a vírustagadókkal, és járvány elleni védekezés ellen kampányolókkal szemben. A Párbeszéd pártigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy Gődény György Facebook-oldalán, weblapján, és YouTube-csatornáján jelenleg is megtalálhatóak vírustagadó […]
Így segítik katonáink a koronavírus elleni védekezést (videó)
A mi feladatunk, hogy Önöket védjük minden erőnkkel – hangzik el a videóban.
Soros felháborodott, szerinte Orbán Viktor nagy győzelmet aratott
A tőzsdespekuláns nemtetszését fejezte ki a tegnap megszületett uniós megállapodással kapcsolatban.
Amerikában tarolt a Nyughatatlan – videóval
A csapat elhozta „Az év zenekara” díjat egy texasi versenyről.
Magyar fejlesztés a járvány terjedésének megfékezéséhez
A koronavírus-járvány idején az emberélet megóvása az első, azonban a magyar családok megélhetésének biztosításához működésben kell tartani a gazdaságot is.
Túlságosan fehérnek ítélték a gyerekbibliákat a svédek
És úgy gondolják, hogy a férfit sem feltétlenül a nő előtt teremtette az Úr.
Mire számíthatunk a negyeddöntők rangadóitól?
Az igazi izgalmak még csak most kezdődnek.
15 év után jön a harmadik! Így viseli terhességét a magyar műsorvezető
Pintér Adrienn Ada intim részleteket árult el várandósságával kapcsolatban.
Meghalt 171 beteg, több mint 400 új fertőzött Hajdú-Biharban
Meghalt 171, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6197 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 271 200-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 6622-re emelkedett, a gyógyultak száma 78 700. Hajdú-Bihar megyében egyetlen nap alatt 405 új fertőzöttet regisztráltak. Az aktív fertőzöttek száma […]
A Debrecen 2030 program sikerre van ítélve
Csak ha nagyon akarjuk, akkor tudjuk ezt elrontani, de nem akarjuk – fogalmazott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.