A K&H 2016 januárja óta 11,2 milliárd forintnyi csokot folyósított

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást folyósított a K&H az ügyfeleinek – közölte a pénzintézet az MTI-vel  annak kapcsán, hogy könnyebbé vált a csok támogatások igénylése március 15-től.Március 15-től az egyik legfontosabb változás, hogy az igénylőknek nem kell minden szükséges igazolást beszerezniük, elég csak nyilatkozniuk arról, hogy jogosultak a támogatásokra. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára ez év március elsején elmondta: a családi otthonteremtési kedvezménnyel 68 ezer családnak, nagyságrendileg 270 ezer embernek mintegy 190 milliárd forinttal tudtak eddig segíteni az otthonteremtésben.

A K&H banknál 2016 eleje óta több mint 4500 igénylő kapott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében támogatást, egy-egy érintett átlagosan 2,43 millió forinthoz jutott. A banknál 10-ből 6 igénylés használtlakás-vásárlásra szól, az összegek alapján pedig a lakás- és házépítés áll az első helyen, 50 százalékos aránnyal.

Az országon belül a budapestiek és a Pest megyeiek a legaktívabbak a csok-igényléseket tekintve: az igénylések 14-14 százaléka érkezett ezekből a térségekből és a támogatási összeg szerint is a főváros és Pest megye áll az élen. A legkevesebb csok-igénylés Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyéből érkezett, az összes igénylés 3,  2 és 1 százaléka.

A K&H Bank tavaly összesen 104 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott lakossági ügyfeleinek, ami 32 százalékos emelkedés éves összevetésben. Ennek eredményeként 2016 vége óta a K&H csoport részesedése a lakossági jelzáloghitel-piacon 14,7 százalékra nőtt a múlt év végére.

A pénzintézet azt is közölte: a mobilbankos alkalmazását aktívan használók száma idén február végén mintegy 130 ezer volt, ami 260 százalékos növekedés éves összevetésben, a bank szakemberei az idei év végére már 180 ezer mobilbankos felhasználóra számítanak, mindezzel együtt a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható.

 

19 esetben történt biztonsági intézkedés 04.02.

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Hajdú-Bihar megyében az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

A szolgálatot ellátó állomány 11 személyt fogott el, akik közül 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 1 főt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Biztonsági intézkedés 19 esetben történt.

Több százan álltak sorban a meleg ételért Debrecenben

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon! Facebook-csoport, húsvét vasárnapján is megvendégelte a nehéz sorsú debrecenieket a Petőfi téren. Meleg ételt kaptak a rászorulok, akik sokan vannak.

Az esős idő ellenére több százan kaptak az ünnepi töltött káposztából, a húsvéti kalácsból, de még egy-egy húsvéti tojással is meglepték a vendéglátók a rászorulókat.

A hangulat is komor volt, mint az időjárás, hiszen saját nyomorával senki sem szeret dicsekedni. Szomorú szemű, megfáradt emberek, arcukon a kilátástalanság. Legtöbbjüknek esélye sincs arra, hogy kilábaljon jelenlegi helyzetéből, és emberhez méltó módon éljenek. Nagyon sokan ételhordóval jöttek, otthon maradt családtagjaiknak vitték az ebédet. Volt olyan család, akik nyolc főre vittek haza ételt – írják a jótékony szervezők, akik szerint a megváltó halála és feltámadása üzenet mindannyiunk számára, a hitről, a békéről, a szeretetről, az elesettek, a gyengék segítéséről.

A költségeket a szervezők maguk állták, az egyesület tagjai „tehetségük” szerint járultak hozzá az ételosztás büdzséjéhez.

Budácsik Lajos fotói:

zu1 zu11 zu2 zu22 zu3 zu33 zu34 zu35 zu36 zu38 zu4 zu44 zu5 zu6 zu7 zu8 zu9

Ritkán látott fotók az 50 éves Celine Dion életútjáról

Szinte hihetetlen, hogy már fél évszázados a kanadai énekesnő.

Celine Dion március 30-án töltötte be 50. életévét, és ez alkalomból egészen exkluzív fotókat láthatunk róla. Előszedtek fotókat egészen kicsi gyerekkorából és tinédzserkorából, valamint pályafutása és családi élete látványosabb pillanataiból is.

 

20 fok és viharos szél – változékony idővel kezdődik az április

A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn napos időre lehet számítani, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. Délelőtt az északnyugati szelet még többfelé erős, helyenként viharos széllökések kísérik, majd késő délutánra, estére mindenütt jelentősen gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában plusz 2-6 fok között alakul, de szélvédett, derült tájakon néhol 0, plusz 1 fok is lehet. Napközben 11-16 fokig melegszik a levegő.

Kedden és szerdán több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. Kedden ismét megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél. Szerdán is megélénkül a légmozgás, a Dunántúlon erős viharos széllökések is lehetnek. Kedden a minimumhőmérséklet általában 3-8 fok között, északkeleten a szélvédett helyeken 3 fok alatt alakul. Szerdán általában 5-10 fok között – a szélvédett tájakon 5 fok alatt, a szelesebb Kisalföldön 10-12 fok körül – alakulnak a minimumok. A maximumhőmérséklet kedden 15-21, szerdán 17-22 fok között valószínű.

Csütörtökön szórványosan fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. Napközben jellemzően 15-20 fokig melegszik a levegő, de az Észak-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken kezdetben többfelé, majd egyre inkább csak keleten várható eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A szél időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Időnként szombaton és vasárnap is megerősödik a szél. Szombaton kevés csapadék főleg délen és keleten fordulhat elő, vasárnap nem valószínű eső. A minimumhőmérséklet szombaton 4-9, vasárnap 3-8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 15-20, vasárnap 16-21 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Elindult a Kancsendzöngára Varga Csaba hegymászó

Elindult a Kalifa Himalája Expedíció keretében Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8586 méteres Kancsendzöngát.

Varga Csaba vasárnap este indult el Budapestről, az expedíciót szponzoráló Kalifa termékcsalád tulajdonosával, Sarhan Omarral, aki az alaptáborig kíséri a mászót. Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy Isztambul érintésével hétfőn érkeznek meg Katmanduba, ahonnan tovább indulva nagyjából a hónap közepére érnek el az alaptáborig. Onnantól nagyjából egy hónap lesz, mire a csúcstámadásra sor kerülhet.

A sportoló elmondta, hogy eddig még sosem mászott meg ilyen magas hegyet, ez is nagy kihívás lesz számára és bár a Kancsendzönga nem a legnehezebb hegy a nyolcezresek közül, mégis van benne néhány kifejezetten nehezen mászható rész.

“Az utolsó szakasz és a csúcstámadás elég meredek és nagyon kell figyelni, de vannak kisebb és nagyobb jégfalak is, amiket még előtte ki kell mászni. Nem a legnehezebb hegy és nem is a legmagasabb, de mindenből van benne” – fűzte hozzá.

Arról, hogy mire kell igazán figyelnie a hegyen, azt mondta, “majd kialakul”, sok mindentől függ, de felkészült az útra és megpróbálja kihozni a maximumot ebből az expedícióból is: nemcsak fel akart jutni a csúcsra, de épségben haza is szeretne érni.

Elmondta, hogy nem végzett speciális felkészülést, úgy edzett erre a mászásra is ahogy korábban; terepfutással és gyakori túrázással, viszont az utóbbi időben napi egy óra helyett kettőt futott, összesen heti 100-120 kilométert és igyekezett minden hétvégén mászni is.

A Kalifa Himalája – Kancsendzönga Expedíció 2018 egyik fontos célja az is, hogy a csúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókról is megemlékezzen és tiszteletükre az alaptáborban egy emléktáblát helyezzen el, valamint mászás közben megkoszorúzza azt a helyet, ahol a hegymászók a feltételezések szerint eltűntek.

“Erőss Zsolt hiteles és sikeres hegymászó volt, egy ösztönző modell” – emelte ki Varga Csaba. Hozzátette: “az ő expedíciójuk legnagyobb tanulsága, hogy tudni kell visszafordulni és ha azt érzem, hogy nem érek fel úgy, hogy vissza is tudjak jönni, akkor inkább hagyni kell és egy másik alkalommal újra megpróbálni”.

A hegymászó – akinek támogatója a Hazajáró című műsort gyártó cég is – missziója, hogy munkásságával a Kárpát-medencei magyarságot is motiválja. “Fontos, hogy bárhol éljünk is, őrizzük meg magyarságunkat, emberszeretetünket és tiszteljük a mellettünk élő más nemzetiségűeket is” – fogalmazott.

Varga Csaba a Bihar-hegység meghódításával kezdte meg hegymászó karrierjét, majd a 7010 méter magas Khan Tengri volt 2009-ben az első igazán nagy kihívás számára.

A nyolcezresek közül 2013-ban a Gasherbrum II. 8035 méteres csúcsára jutott fel, majd egy évvel később a 8051 méter magas Broad Peakre, tavaly szeptemberben pedig a Föld nyolcadik legmagasabb csúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut mászta meg sikeresen.

A Földön 14 olyan hegy létezik, amelynek főcsúcsa tengerszinttől számítva 8000 méternél magasabb. Ezek mindegyike Ázsiában található, és a Himalája, illetve a Karakorum hegyvonulat részét képezi. A Kancsendzöngát az egyik legveszélyesebb nyolcezresként tartják számon, 8586 méteres magasságával ez a harmadik legmagasabb hegy a világon. Elsőkét egy brit expedíció mászta meg 1955. május 25-én. Akkor Joe Brown mellett az a George Band állhatott a csúcsára, aki az első sikeres Everest-expedíción is részt vett, szinte napra pontosan két évvel a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsának elérése előtt. Magyar részről Erőss Zsolt és Kiss Péter ért fel elsőként a csúcsára 2013. május 20-án, egy végletekig megerőltető, több mint 24 órás csúcsmászást követően. Az ereszkedés során azonban mindketten eltűntek.

Varga Csaba oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélküli mászik és igyekezni fog, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja: a hegyen napenergiát használ és minden felszerelést, valamint az akár több hónapos ott tartózkodás alatt keletkezett hulladékot is lehozza a hegyről.

Forgalomkorlátozás lesz Debrecenben a Loki-Honvéd Magyar Kupa-visszavágó idején

Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban 2018. április 3-án 17 órától rendezik meg a  DVSC – BUDAPEST HONVÉD FC labdarúgó-mérkőzést. A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra, rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk.

Ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe Debrecenben:

15.30 órától előreláthatólag 20.00 óráig a Nagyerdei körúton, a Nagyerdei Stadion szabadtéri rendezvényterének bejáratával szembeni gépkocsiparkoló 250 méter hosszú szakaszán (a camping bejáratának magasságában) – a vendégszurkolók kivételével – megállni és várakozni tilos.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Élő adásban bírálta a kormány politikáját egy evangélikus lelkész

Az Index olvasója szúrta ki, hogy a Kossuth rádióban közvetített húsvét vasárnapi istentisztelet kicsit rendhagyóra sikeredett.Mesterházy Balázs evangélikus esperes azzal kezdte a gondolatmenetét, hogy a Jézus sírja elől a sziklát elmozdító, majd arra letelepedő angyal könnyedsége határozza meg húsvétunkat, majd ezt a képet arra használta, hogy megemlítse az otthonmaradó szavazókat, az idegengyűlölő propagandát, és a megegyezésre képtelen ellenzéket.

Ez a könnyedség és természetesség az ami (…) fricskát ad azoknak, akik szeretnék velünk elhitetni, hogy egy másik vallás képviselői ismeretlenül is rosszak. Fricskát ad azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlölnöm kell a nálam sötétebb bőrű embertársamat. Fricskát ad azoknak, akik egymással veszekedve nem tudnak egy nagyobb közjóért békét kötni. És fricskát ad még azoknak is akik hagyják, hogy Emőke vagy Gábor szavazzon majd helyettük.

Gábor és Emőke a Comedy Central szavazásra buzdító videóinak főszereplői.

Az istentiszteletet ezen a linken lehet meghallgatni, a lényeg 10:39-nél kezdődik.