2024.04.03

A repülőtér visszavásárlása továbbra is ütemezetten halad, a tranzakció a végső fázisában jár

A repülőtér visszavásárlása továbbra is ütemezetten halad, a tranzakció a végső fázisában jár – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-t a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

további részletek
2024.04.03

Jön az új versenytörvény, amivel akár nagyvállalatok tulajdoni viszonyaiba is belenyúlhat az állam

Még hatékonyabb lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyvédelmi tevékenysége, az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is – tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t. A közleményben kiemelték, hogy a törvénytervezetben – számos egyéb, a GVH hatáskörét, illetve feladatellátását hatékonyabbá tévő módosítás mellett – szerepel az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés. […]

további részletek
2024.04.03

Bővültek a lehetőségek, a Dózsa György Általános Iskolában is elérhetőek a Mozdulj, Debrecen! programjai

Az új helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Barcsa Lajos, a terület önkormányzati képviselője, Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója és Pallósné Bodnár Erik…

további részletek
2024.04.03

Impulzusok a debreceni ifjúsági házban – fotókkal

az eredeti hír itt elérhető

további részletek
2024.04.03

H szektor: Kötelező három pont előtt a DVSC?

A foci mellett a kézilabda is jelentős szerepet kapott az adásban, hiszen Debrecenből juthat ki Párizsba a női válogatott.

további részletek
2024.04.03

Szabó Zsófi egyre kevésbé hasonlít Szabó Zsófira, de ez őt cseppet sem zavarja

Az internet népe vagy aggódik érte, vagy éppen keresetlen szavakkal kritizálják.

további részletek
2024.04.03

Hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz érkezett Debrecenbe – fotókkal

A HUMDA képviselői beszéltek a debreceni középiskolásoknak és egyetemistáknak a hidrogén-üzemanyagcellás hajtásrendszerről.

további részletek
2024.04.03

Nagyváradon nyit üzemet egy tajvani chipgyártó

Nagyváradon nyit üzemet az Etron Technology tajvani chipgyártó vállalat – közölte szerdán a CTP kereskedelmi ingatlanfejlesztő cég. Az Etron Technology a CTPark Oradea Cargo Terminal ipari parkban bérelt ki egy 3600 négyzetméteres termelési csarnokot. “Hosszas elemzést követően az Etron úgy döntött, Romániában hozza létre az új egységét, hogy profitáljon az EU-s ügyfelekkel folytatott üzleti kapcsolatokból” […]

Hozz magaddal még egy embert a sorsdöntő hazai meccsekre! Kedvezményes belépővel csábítja szurkolóit a DVSC

Ezen a héten szombaton 19.30-kor az MTK ellen, jövő hét szombaton 17 órakor a Kecskemét ellen lép pályára a Loki a Nagyerdei Stadionban. A DVSC még harcban van a dobogóért, ezért jó lenne, ha minél több szurkoló kilátogatna ezekre a találkozókra. A klub azt találta ki, hogy akiknek érvényes bérletük van (szezon, tavaszi, rangadó), 50% […]

Németh Szilárd bejelentette: a rezsicsökkentést “az ellenzék és Brüsszel támadásai” ellenére is sikerült fenntartani

Az átalánydíjat fizető fogyasztóknak ad segítséget a kedvezményes földgázmennyiség kiosztásának áprilistól életbe lépő módosítása – jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten. Németh Szilárd sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyenletes részarányos számlát fizető ügyfelek számlázásáról szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben, és csütörtökön már hatályba is lép. Felidézte: egy évtizeddel ezelőtt a […]

Szentkirályi Alexandra: legyen vége a felelőtlen gazdálkodásnak Budapesten! (videó)

Csőd szélén a főváros, 100 milliárdok elherdálva, állampapírok kiárusítva, az önkormányzati cégek eladósítva – jellemezte Budapest pénzügyi helyzetét Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerdai Facebook-videójában, amelyben ki…

további részletek
2024.04.03

Ukrán hírszerzés: Ukrajna nem használt külföldi fegyvereket a tatárföldi támadásban

Ukrajna nem használt külföldi gyártású fegyvert az oroszországi Tatárföldön lévő célpontok elleni keddi dróncsapások során – jelentette ki szerdán Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője. Juszov az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy a támadás egy dróngyártó üzem ellen irányult, az üzem mellett pedig egy épületet az orosz légvédelem talált el. Szavai szerint folytatódni […]

további részletek