Lemondott a Színművészeti Egyetem vezetése
A rektorhelyettesek és a szenátus tagjai is.
Letartóztatta a bíróság a debreceni trafikrablókat
A Debreceni Járásbíróság augusztus 31-én távmeghallgatás útján egy hónapra elrendelte annak a két fiatalnak a letartóztatását, akiket fegyveresen elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a rendőrség.
Látványos képösszeállítás az elmúlt napok sporteseményeiből
A múlt hét bővelkedett a hajdú-bihari, illetve a hozzá köthető rendezvényekben, a főszerep pedig a sporté volt. Mutatunk néhány izgalmas pillanatot ezek közül!
Kovács Zoltán: a szigorítások célja az egészségvédelem és a biztonság
Kedden lépnek életbe a szigorító intézkedések.
Mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében a szeptemberben induló tanév
Átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban – hangsúlyozta Palkovics László.
Ákos aláírt egy 40 milliós állami szerződést, majd leszólta a “nyavalygó” zenészeket
A koronavírus-járvány sem tette tönkre a Szerencsejáték Zrt. és Kovács Ákos kapcsolatát: az állami cég idén is 40 millió forintos reklámszerződést kötött az előadó-művész Fehér Sólyom nevű vállalkozásával. Az áprilisban létrejött megállapodás után már érthető, hogy Ákos miért szólta le a kieső bevételeik miatt panaszkodó zenészeket. „Én arról nyavalyogjak, hogy nem dolgozok, miközben vannak közfeladatot […]
Hátul és elöl is vitézkedett Kinyik
„Úgy érzem, itt hagytunk két pontot, mégpedig a második félidőben mutatott játékunk alapján.”
Fucsovics feljött a világranglista 66. helyére
A New Yorkban rendezett múlt heti tornán nyolcaddöntős Fucsovics Márton a várakozásoknak megfelelően a 66. helyre jött fel a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Szünetel a személyes ügyfélfogadás az ügyészségeken
A járványügyi helyzet romlására figyelemmel a mai naptól a személyes félfogadás valamennyi ügyészségen határozatlan időre szünetel. Beadványok benyújtására továbbra is van lehetőség, postai úton, vagy az ügyészségeknél elhelyezett gyűjtőládában, továbbá az elektronikus kapcsolattartási rendszeren keresztül (ügyfélkapu regisztrációval). A rendelkezés az idézésekre nem vonatkozik, az idézésben megjelölt helyen és időben a megjelenés továbbra is – a […]
Várhatóan vissza fogja vonni a főváros a sávlezárásokat
Csak az a kérdés, iskolakezdés előtt vagy pár nappal később, amikor kiderül, hogy nem működik – mondta Fürjes Balázs államtitkár.
Megvan a DVSC játékosain elvégzett koronavírus-tesztek eredménye
Mint arról korábban hírt adtunk, fertőzött személyt találtak a DVSC labdarúgócsapata környezetében, ezért a klubnál mindenkit leteszteltek. A dvsc.hu közlése szerint a hétvégén valamennyi játékosa, stábtagja és irodai dolgozója – az egészségügyi protokollt maximálisan betartva – Covid-teszten vett részt. Jó hír, hogy a Loki összes játékosának negatív lett a tesztje, sőt, a csapat tágabb környezetében […]
Gyermekmentési pont épül Balatonlellén
Hétfőn helyezték el a létesítmény alapkövét.
Nyugalom, csak gyakorlatoztak a tűzoltók a Dósa nádor téren
Szerencsére nem vészhelyzetről volt szó.
Tévhit, hogy megjelent hazánkban a márványpoloska természetes ellensége
Szakértő cáfolta az interneten a közelmúltban több helyen is felröppent hírt.
Immunhiány a koronavírus-járvány idején – videóval
A primer immunhiány kezelési lehetőségeiről, illetve a járványhelyzet miatt megváltozott ellátási rendszerről is szó volt a Gyermekgyógyászati Klinikán szombaton.