A kajakos Kiss Péter Pál már döntős a paralimpián
Hat magyar indult a tokiói paralimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, csütörtökön – esős időben – rendezett előfutamokban, és közülük egyedüliként Kiss Péter Pál futamgyőztesként közvetlenül döntőbe jutott. A többiek a középfutamból harcolhatják majd ki a fináléba kerülést pénteken és szombaton. Az első helyezettek biztosították közvetlenül a helyüket a döntőben. A világ és Európa-bajnok Kiss Péter […]
A hagyományteremtés lesz a célja a Nyitott Templomok Hétvégéjének
Lesz orgonaest, valamint fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gerendás Péter, a Szent Efrém Férfikar és a Vujicsics Együttes is.
Egy ideig nem lesz víz Esztárban jövő szerdán
az eredeti hír itt elérhető
A Hortobágyon szívvel-lélekkel tenyésztik a szürke marhát, itt van a legjobb genetikai állomány is
Cél az állatok húshasznosítása, mégpedig a hazai, illetve az európai prémiumpiacokon.
Négyes karambol történt Szolnoknál
Két nyerges vontató és két személyautó rohant egymásba.
Sikerült felkészülni az iskolakezdésre
Szerdán több mint másfél millió diáknak kezdődött meg jelenléti oktatással a tanév.
Kinizsi Ottó felesége, Deutsch Anita egy képpel reagált a pletykákra
Egy fotón úgy tűnt, mintha hasa lenne, ezért sokan azt gondolhatták, hogy terhes.
Arcul csapva
Meccs nélkül maradt, dühös és mélységesen csalódott labdarúgók keltek útra, ám a pofont velük együtt a sportág egésze kapta.
Amikor Gyurcsány lelepleződött: hazudozás után a sokkoló valóság
A gazdaság szárnyal, szemben a tizenöt évvel ezelőtti időszakkal.
Erre tényleg nem számítottunk: naptárban a fertőzés
A vírusterjesztő kiberbűnözők már-már zseniális módszert találtak arra, hogyan juttassák el a fertőző vagy adathalász linkjeiket a potenciális áldozatok készülékeire.
2021.09.02.
az eredeti hír itt elérhető
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható
Csapadék nem valószínű.
Egy 2045-ből érkező időutazó elárulta, mikor lepik el a földönkívüliek a Földet
Egy újabb videó került fel az ApexTV-re, melyben egy 2045-ből érkező időlovag borzolja a kedélyeket különleges történeteivel.
Napi keresztrejtvény
az eredeti hír itt elérhető
Napi sudoku – könnyebb verzió
az eredeti hír itt elérhető
