Magyar kutatók megfejtették, miért fordul a napraforgóvirág kelet felé
A szakemberek csillagászati, meteorológiai és növényfiziológiai adatok felhasználásával vizsgálták napraforgófej által elnyelt fényenergiát.
A sereghajtóhoz látogatnak a kosarasok
A 7. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzését pótolja kedden a DEAC férfi kosárlabdacsapata Jászberényben.
Elhunyt Szita Miklós
A producer súlyos betegségben szenvedett.
Szijjártó: az OGYÉI szakemberei döntik el, biztonságos-e a kínai vakcina, nem a politikusok (videó)
Ha zöld utat kapna az oltóanyag, a kormánynak kötelessége azt beszerezni, mert az EU központi beszerzéséből lassúak a szállítások – mondta a külügyminiszter.
Otthontól fűtött tél – a Bagossy Brothers értéktárat adott ki (videó)
A magyarlakta vidékeken egyre ismertebb Bagossy-fiúk immár nem csak dalban mondják el, mennyire fontos számukra, hogy hol van az otthonuk.
Felborítottak egy autót a debreceni Tócóskertben, lopás miatt nyomoz a rendőrség
Változóak a vélemények a közbiztonságról városunkban.
Megint letartóztatják M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót
2015-ben megvert egy biciklist, majd két évvel később halálos balesetet okozott a Dózsa György úton.
Online ismerkedhetnek az egyetemmel a felvételizők
Ebben az évben a virtuális térben rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.
Lavina zúdult egy sípályára Oroszországban
A hó a helyi hatóságok szerint 4-12 embert temethetett maga alá.
Szlávik: felesleges különbséget tenni a vakcinák között
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Metropolnak elmondta, szerinte felesleges különbséget tenni a Pfizer, a Moderna, az Oxford-AstraZeneca, a kínai és az orosz vakcina között, ugyanis mindegyik ugyanazt tudja: nagy valószínűséggel megvéd a koronavírustól, ami a korlátozások nélküli, szabad élet kulcsa. A főorvos szerint eddig egyik vakcina sem járt több szövődménnyel, mint a […]
Kalapács alá kerültek az Oscar- és Golden Globe-díjas színész tárgyai
Maximilian Schell 290 személyes tárgyát lehetett megvásárolni.
Dánielfy Gergőék a Nemzeti Színház színpadán
A járványhelyzet és a korai időpont ellenére a formáció máris elmondhatja magáról, hogy megtartotta idei első koncertjét.
Újabb szigorításokra készül a német kormány
Tovább szigoríthatják a járványügyi korlátozásokat Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) tartósan gyors terjedése miatt – jelezte a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn. Jens Spahn berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a szövetségi kormány és a 16 tartományi kormány vezetőinek keddi értekezletére készülve a többi között kijárási korlátozások bevezetését és az otthoni munkavégzés kiterjesztését mérlegelik. A tervezett […]
Szijjártó Péter San Marino külügyminiszterét fogadta Budapesten (videó)
A két ország a nemzeti kisebbségek kérdésében is hasonló álláspontot képvisel.
Messit akár 12 meccsre is eltilthatják
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csapatkapitánya akár tizenkét mérkőzésre szóló eltiltást is kaphat, miután a spanyol Szuperkupa vasárnap esti döntőjében kiállították – írta a madridi AS. A sportlap szerint a kényszerpihenő hossza azon múlik, hogy az illetékes fegyelmi testület mennyire súlyosnak ítéli meg a Barca-sztár cselekedetét, aki a katalánok 3-2-es vereségével záruló finálé hosszabbításának […]