Öttusa-vb – Ezüstérmes a magyar páros vegyes váltóban

2018.09.09

Ezüstérmet nyert a Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő páros vegyes váltóban vasárnap, a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.

Jól kezdték a versenyt a magyarok, vívásban 21 győzelmet arattak és csak kilenc asszóban maradtak alul, amivel a németek mögött a második legjobbak voltak az első számban.
A 2×100 méteres úszásban megerősítették élcsoportos pozíciójukat azzal, hogy 1:57.73 perccel, a harmadik legjobb idővel csaptak célba. Két szám után így stabilan másodikak voltak a németek mögött.

A lovaspályát két verőhibával teljesítették, s 286 pontos teljesítményükkel másodikként vághattak neki a kombinált versenynek, amelyben mindkét váltótag kétszer lőtt és 2×800 métert futott.

Az éllovas németek magabiztosan nyertek, a magyarok pedig ugyancsak stabilan őrizték második helyüket, mivel előbb Gulyás, majd Bruckmann is jól lőtt és jól is futott.

Csak a harmadik dobogós helyért alakult ki küzdelem több váltó között, amelyből a franciák jöttek ki a legjobban, így ők lettek a harmadikak.
A vb harmadik napján 16 kettős küzdött az érmekért.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
vegyes váltó, világbajnok:
————————-
Németország (Rebecca Langrehr, Fabian Liebig) 1452 pont
2. Magyarország (Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő) 1427 pont (vívás: 21 győzelem/9 vereség/251 pont, úszás: 1:57.73 perc/315 pont, lovaglás: 286 pont, lövészet-futás: 12:05.34 perc/575 pont)
3. Franciaország (Emma Riff, Alexandre Henrard) 1416 pont

Pénteken, a női váltóban a Gulyás Michelle, Guzi Blanka páros ötödik lett, majd szombaton a férfiaknál a Harangozó Bence, Bruckmann Gergő kettős a 14. helyen végzett. Hétfőtől a hagyományos versenyek következnek.

az eredeti hír itt elérhető