Debrecen Hotels

Öt személyi sérüléses baleset történt Hajdú-Biharban

  2020 Sze 06 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül három súlyos, míg kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.