Öt buszmegállót újítanak fel Debrecenben augusztus közepéig

2018.07.16

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban a polgármesteri hivatal folytatni kívánja a Debrecen területén található rossz állapotú buszmegállók javítási, illetve felújítási munkálatait, összesen mintegy bruttó 15 millió forint értékben. A felújítások 2018. július 13-án kezdődtek a Böszörményi úton a Shell benzinkút melletti – Alföldi Nyomda elnevezésű – megállóhelyen a térkőburkolat cseréjével. Itt a munkálatok várhatóan július 26-án fejeződnek be.

A tervek szerint augusztus közepéig tartó folyamat során további 4 buszöblöt – Gyolcsos utcai, Építők utcai (a Derék utca felé), Kardos utcai (az Egyetem felé), valamint Józsán a Deák Ferenc utcai Rózsás Csárda megállóhely – újítanak fel, ütemezett munkavégzéssel. A munkálatok ideje alatt, ahol lehetőség van rá (egyeztetve a DKV Zrt.-vel), ideiglenes buszperonokat alakítanak ki az eredeti megálló környezetében.

A polgármesteri hivatal kéri az autóbusszal utazók figyelmét, hogy a buszöböl-felújításokkal kapcsolatos hirdetményeket kövessék figyelemmel a DKV Zrt. honlapján is.

az eredeti hír itt elérhető