Öröm! Tiszagyulaházára is megérkezett a Bocskai-szablya

2022.07.30

A XV. Gólyafesztivál keretében kapta meg a megyei önkormányzat által készíttetett középkori magyar szablya hiteles másolatát Tiszagyulaháza.

Mikó Zoltán polgármester felidézte a gólyafesztivál történetét, majd a településen végbement fejlesztésekről beszélt. Hozzátette, ebben a nehéz időszakban is az a cél, hogy a folyamatban lévő beruházásokat is mihamarabb sikerüljön megvalósítani.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke beszédében azt hangsúlyozta: az ehhez hasonló rendezvényeknek nagyon fontos szerepük van, hiszen közösségösszetartó erővel bírnak, a mai világban pedig ez elengedhetetlen.

Örömét fejezte ki továbbá, hogy a környékről most is több településvezető látogatott ki a fesztiválra. Kiemelte, a megyei önkormányzat és a megyei települések között továbbra is kiváló, eredményes az együttműködés, így van ez Tiszagyulaháza esetében is. Tasi Sándor ezután a település részére is átnyújtotta a megyei összetartozást jelképező Bocskai-szablyát.

A rendezvényen Dr. Tiba István országgyűlési képviselő is jelen volt, aki elismerően beszélt a település eddig elért eredményeiről, majd hivatalosan is megnyitotta a XV. Gólyafesztivált.

– HBMÖ –

az eredeti hír itt elérhető