Őrizetbe vettek egy NAV-vezetőt és két munkatársát

2019.05.28

Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három dolgozóját – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti Híradójában.

Azt mondták: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a NAV bűnügyi igazgatóságának több dolgozója ellen. Több embert előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki – tették hozzá.

Korábban az Index írt arról, hogy ügyészségi nyomozók vitték el kedd délelőtt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Huszti úti épületéből a felderítő osztály volt vezetőjét. Megkeresésükre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője azt közölte, hogy “a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást folytat”.

az eredeti hír itt elérhető