Óriási botrány! Magyar olimpiai bajnok vízilabdázó is megerőszakolhatott egy 11 éves kislányt

2018.09.14

A gyermek még mindig csak 13 éves. Évekig titkolta a szörnyűségeket, amiket műveltek vele.Blikk úgy értesült, hogy két közismert sztársportolót jelentettek fel a napokban, mert hosszú hónapokon keresztül folytathattak szexuális kapcsolatot egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A kiskorú áldozat jelenleg 13 esztendős.

A péntek esti Tények új információkkal szolgált:

a most már 13 éves lány megrontói vízilabdázók voltak. Az egyik egy olimpiai bajnok, a másik pedig egy családapa

– írja a Bors.

A lap azt is megtudta, hogy a szexuális zaklatás egy Budapesthez közeli sportegyesületben történhetett.

A szörnyűségeket, azt, hogy a saját edzője és egy másik vízilabdázó zaklatta,

évekig tartotta magában a kislány.

A csapattársai próbálták meggyőzni, tartsa titokban a megaláztatását, ám nem bírta tovább: egy saját kézzel készített levélben írta le a szexuális aktusokat, azok helyszíneit, körülményeit, amit a családja egyik ismerősének adott át. Azóta a lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen, amihez csatolták ezt a levelet.

A kislányt közben már meg is hallgatta egy kriminálpszichológus, és története életszerűnek mutatkozik. A rendőrség szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

az eredeti hír itt elérhető