Orbán Viktor második lánya is céget alapított

2022.01.10

Orbán Viktor harmadik legidősebb gyereke, Szokira-Orbán Sára tavaly december 14-én másodmagával megalapította első cégét – számolt be az mfor.hu.

A céget cégbírósági adatok alapján január 4-én jegyezték be, a neve pedig

Art Related Solutions Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft. lett.

A céget az előírásnak megfelelően 3 millió forintos jegyzett tőkével hozták létre, a főtevékenysége pedig üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás.

Ezek mellett két másik tevékenységi kör is fel van tüntetve: máshová nem sorolható (m.n.s.) egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, valamint használtcikk bolti kiskereskedelme.

A család lett az Év szava a közmédiában, Orbán Viktor veje gyorsan vett is egy bankot

A cikk szerint a cégben kisebbségi tulajdonos Tajnafői Zita Diana is, de az nem tudható a hivatalos iratokból, hogy pontosan mekkora az ő része. Az Mfor szerint Tajnafői Zita korábban a Paks II. Zrt. törzskari igazgatóságának koordinációs szakértője volt, még korábban, 2012-ben pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezetőjeként dolgozott.

Ahogy Szokira-Orbán Sárának, úgy Tajnafői Zitának is ez az a közös cég az egyetlen gazdasági érdekeltsége. A vállalkozás székhelye a Pasaréti út 122-124., amely azért érdekes, mert erre az ingatlanra vannak bejegyezve Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak  cégei, például a BDPST Zrt.

Fotó: Orbán Viktor két legidősebb lányával, Ráhellel és Sárával 2014. április 6-án, az országgyűlési választás estéjén. Facebook/Orbán Viktor

az eredeti hír itt elérhető