Debrecen Hotels

Orbán várja a rendőrök és katonák szavazatait: tízszázalékos béremelés!

  2021 dec 20 / #debrecen
Google ads
Google ads

Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban, elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

“A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat”

– fűzte hozzá.

A kormányfő közölte, a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte “azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek”.

Kifejtette: a rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben.

“Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál”

– mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte, több mint százezer illegális határátlépőt állítottak meg a rendőrök és a katonák Magyarország déli határainál.