Olcsóbban adja a gázt az E.ON, a rezsibiztos kiakadt

2018.02.13

Öt százalékkal olcsóbb gázt kínál a lakossági fogyasztók egy részének az E.ON. A cég olcsóbban jut a fűtőanyaghoz.A  E.ON Hungária évente legalább 13 ezer forinttal, azaz havonta több mint ezer forinttal alacsonyabb számlát ígér, mint amennyit az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt.-nél kell fizetni – tudta meg a Világgazdaság.

A vállalat azért tudja olcsóbban adni a gázt, mert – mint versenypiaci kereskedő – nem hatóságilag szabályozott forrásból és árakon, hanem a szabadpiacon vásárolja a szénhidrogént. Ha változik az egyetemes szolgáltatás díja, akkor módosulhat az E.ON-nál elérhető árkedvezmény mértéke is.

A Gáz Plusz nevű ajánlatunk az átlagosan legalább 25 ezer forintos gázszámlájú (azaz az említett, évi 2500 köbméteres fogyasztású) ügyfeleknek nyújt kedvezményes gázszolgáltatást, és egy Otthonangyal Partner nevű csoportos baleset-biztosítást

– válaszolta az E.ON a lap kérdésére. Az ajánlat két évre szól, a biztosítás pedig választhatóan egyéni vagy családi, és a szerződés hatálybalépésétől számított első három hónapig ingyenes.

Megjegyzés: Egy szavazás van beágyazva ebbe a bejegyzésbe, kérlek látogasd meg az oldalt, hogy részt vegyél ennek a bejegyzésnek a szavazásában.

Németh Szilárd: az E.ON ne avatkozzon be a választásba!

nemethszi

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért is felelős alelnöke sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, hogy az E.ON bejelentette, a nemzeti gázszolgáltatónál is olcsóbban adják a gázt, mivel azt a szabadpiacról szerzik be, és így várhatóan éves szinten 13 ezer forintot is megspórolhatnak a fogyasztók, a politikus azt kérte, az emberek ne hagyják becsapni magukat.

Megjegyezte: aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az “kimegy a szabadpiacra” két évre.
Németh Szilárd az E.ON-nak azt javasolta, “kicsit fogja vissza az agarakat”, és ne avatkozzon be a választásokba.

Úgy vélte, az energiaszolgáltató ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Mint mondta, az Európai Unió meg kívánja szüntetni minden tagállamban a védett piacot, a teljes liberalizáció érdekében.

az eredeti hír itt elérhető